Az idei év alkalmat adott az Irányi Dánielre való emlékezésre, születésének 200. és halálának 130. évfordulója alkalmából. 1822. február 24-én a történelmi Szepes vármegyében, a mai Késmárki járásban fekvő Toporcán született, és 70 éves korában, 1892. november 2-án távozott az élők sorából. Temetése 1892. november 5-én volt, a Kerepesi temetőben nyert végső nyughelyet. Ő volt a márciusi ifjak egyike, politikus és publicista.
Irányi Dániel Halbschuh Dániel néven született – melyet 1842-ig viselt – egy sokgyermekes evangélikus család gyermekeként. Apja Halbschuh Dániel, anyja nemesszéki Czapkay Zsófia Cecília volt.
A gimnáziumot Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte. Az eperjesi evangélikus kollégiumban bölcsészetet és jogot hallgatott, a magyar nyelvet is itt sajátította el. A joggyakorlatot Eperjesen, a kerületi táblánál, majd 1842-től Pesten végezte. 1844-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Egyike lett a főváros legkeresettebb ügyvédeinek.
A Pilvax kávéház lett a törzshelye, ahol lánglelkű barátaival a független Magyarországról álmodtak. Választmányi tagja volt a Teleki László vezette Pesti Körnek, majd az 1847 januárjában megalakult Ellenzéki Kör választmányi tagja lett. Az 1848. március 15-i események egyik fontos szereplőjévé vált, részese volt a 12 pont megszövegezésének.
1848 májusától az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs osztályának titkára lett, részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására kiküldött vegyes bizottság munkájában, és szerepet vállalt az 1848. évi büntetőtörvénykönyv átvizsgálásában. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselőjének és országgyűlési jegyzőjének választották.
Sáros vármegye kormánybiztosává nevezték ki. A december 11-i vesztes budaméri ütközet után tisztségéről lemondott és Pestre távozott. Kossuth megbízásából azonban visszatért a hadszíntérre, ahol a Mészáros Lázár vezette felső-tiszai hadtest élelmezési biztosaként működött.
A január 4-i vesztes kassai ütközet után követte az országgyűlést Debrecenbe. Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, támogatta Kossuth politikáját és fellépett a Békepárt törekvéseivel szemben.
1849 nyarán a Felvidék egyik kormánybiztosaként az orosz betörés elleni felkelést szervezte. A szabadságharc utolsó napjaiban követte a kormányt Szegedre, szerepet vállalt a nemzetiségi határozat és a zsidóemancipáció elfogadásában. A fegyverletétel után elfogatóparancsot adtak ki ellene, hónapokig Szatmár, majd Bereg vármegyében bujkált. Távollétében halálra ítélték. Bátyja, Irányi István, aki a szabadságharcban az I. hadtest hadbírójaként szolgált, hogy öccse menekülését segítse, a császáriak kezébe kerülve Dánielnek vallotta magát. Az ítéletet csaknem végre is hajtották rajta, életét gróf Szirmay István közbelépése mentette meg.
1850 januárjában Stájerországon át Svájcba menekült, majd Párizsban telepedett le, ahol kezdetben tanítással és hírlapírással foglalkozott. Nyelvismerete és publicisztikai gyakorlata folytán az 1849-es magyar emigráció aktív szereplőjévé vált. Az 1859-ben megalakuló Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzőjeként, a magyar ügy képviseletében Kossuth Lajossal Itáliába ment. 1861-től Turinban a Magyar Nemzeti Igazgatóság tudósítójaként tevékenykedett. Az 1866-os események kapcsán Berlinben Bismarcknál tárgyalt, majd visszatért Párizsba. A kiegyezés után, 1868 decemberében tért vissza Magyarországra.
Emlékiratai és feljegyzései alapján egy párizsi barátjával, Charles-Louis Chassinnel megírta a magyar szabadságharc történetét. 1865-től ismét megjelentek írásai magyarországi lapokban, ahol elsősorban a franciaországi eseményekről tudósított.
Hazatérésétől haláláig tagja volt az országgyűlésnek, kezdetben Pécs, majd 1872-től Békés város képviselőjeként. 1869-ben a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt elnökévé választották. Ő volt a „negyvennyolcasok” kiegyezésellenes, teljes függetlenség-párti békés parlamenti reformtaktikájának kialakítója, amelyet Kossuth több alkalommal támadott. 1884-ban a Függetlenségi Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesülésével létrejött Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke lett.
Az életrajzi adatok keveset szólnak magánéletéről, jelleméről. Ami fennmaradt, hogy a képviselőház leglelkiismeretesebb tagjaként, valamint a legjobb szónokként emlegették. A korabeli iratok szerint „szigorú morálját és tiszta jellemét” még ellenfelei is elismerték. 1886-ban alapító elnöke lett az Erkölcsnemesítő Egyesületnek.
Eötvös Károly azt írta róla: „Becsületes ember volt, jó hazafi és igaz magyar. Sokat szenvedett elveiért és sohase nyert senkitől semmi jutalmat”. Mindig is különös érzékenységgel viseltetett a kisebbségek sorsa iránt, nem véletlen, hogy élete második felében a teljes vallásszabadság kinyilvánításáért, a polgári házasság elismeréséért küzdött.
Temetése 1892. november 5-én történt a képviselőház költségén, Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Koporsója felett a függetlenségi párt nevében Eötvös Károly országgyűlési képviselő mondott búcsúbeszédet. A Függetlenségi és 48-as Párt 1899-ben határozta el, hogy síremléket állíttat Irányi Dániel sírján. Az 1901-ben elkészült síremlék Kallós Ede, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos alkotása. 1904-ben Kallós Ede bronzból és márványból elkészítette a síremléken található bronzszobrok másolatát. Ez a szobor Budapesten, a Károlyi-kertben áll. Békésen a városháza elülső homlokzatán mellszobra látható. Számtalan anyaországi nagyvárosban utca viseli a nevét.
1893-ban Illyés Bálint református lelkész, író, 48-as honvéd emlékező beszédéből rövid kiadvány jelent meg „Irányi Dániel emlékezete” címmel. 2022-ben szülőfalujában, Toporcon emléktáblát avattak fel tiszteletére az evangélikus templom falán.
Forrás: Wikipédia, Magyar Nemzeti Levéltár
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
