Az iráni valuta, a rial értékének harmadát elvesztette 2017 decembere óta. A gyors leértékelődés miatt a kormány április 10-i döntésével leállította a devizatranzakciókat, illetve megtiltotta, hogy külföldi fizetőeszközben 10 ezer eurónál nagyobb összeget tartsanak.
Ez a kormányzati lépés radikális váltást jelent a három évtizednyi viszonylag liberális gazdaságpolitika után, amelynek során az állam engedélyezte a magánszektorban a devizatranzakciókat, sőt még a tőkekiáramlást is. Iránt nem csak egyszerűen aggasztja, hogy május 12. után visszaállíthatják az amerikai szankciókat, amikor is Donald Trump amerikai elnök várhatóan beváltja a 2015-ös iráni atommegállapodás felmondására vonatkozó kampányígéretét, hanem Irán egyben alkalmazkodik ahhoz az új világhoz, amelyben a Nyugattal való kibékülés kilátásai halványulnak.
Azzal, hogy az újra bevezetendő amerikai szankciók fenyegetése már rialválságot idézett elő, a Trump-adminisztráció az atommegállapodást – hivatalos nevén az átfogó közös cselekvési tervet (JCPOA) – arra használja fel, hogy rávegye Iránt a nukleáris programjával és a ballisztikusrakéta-programjával kapcsolatos további korlátozások elfogadására. Annak ismeretében, hogy a JCPOA esetében Irán kevesebb mint egy évvel a rial árfolyamának korábbi – 2012. októberi, mintegy 200 százalékos bezuhanással járó – összeomlása után ült le a tárgyalóasztalhoz, nem teljesen észszerűtlen azt gondolni, hogy a teheráni kormányzat enged majd Trump követeléseinek.
2018 azonban nem 2012. Az irániak ma jóval kevésbé optimisták a Nyugattal – és különösen az Egyesült Államokkal – való kapcsolatok javítása terén. Vagyis ha az USA felmondja a JCPOA-val kapcsolatos kötelezettségeit, akkor nehéz – ha nem lehetetlen – lesz az iráni vezetők számára az általuk tett további engedmények igazolása.
A decemberi és januári tömeges tüntetések azt mutatták, hogy az irániak kevésbé optimisták azzal kapcsolatosan is, hogy Hasszán Róhani elnök képes lesz növelni a jólétet.
Azzal, hogy Róhani piaci reformokra és a Nyugattal való szorosabb integrációra vonatkozó reményei meghiúsultak, lehet, hogy politikájának megváltoztatására kényszerül, elfogadva a legfőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah „Keletet a Nyugat elé helyező preferenciáját”.
Ez biztosan megfelelne a keményvonalasoknak, akik már hosszú ideje ellenzik Róhani piac- és globalizációpárti reformjait. Az általuk támogatott, egyre inkább teret nyerő stratégia az úgynevezett ellenálló gazdaság irányába mutat. Az először Hámenei által 2012-ben javasolt megközelítés az import kiváltásán és a hazai beruházások támogatásán alapul annak érdekében, hogy csökkentsék Irán nyugati gazdaságokra való ráutaltságát, illetve erősítsék az iráni gazdaság ellenálló képességét a nemzetközi szankciókkal szemben.
Úgy tűnt, az ellenálló gazdaság szükségessége megszűnt az atommegállapodással. Kétévnyi negatív növekedés után az iráni gazdaság erőteljes mértékben bővült 2016-ban, ahogy a nemzetközi szankciókat megszüntették. Nagyrészt az olajexport megduplázódásának köszönhetően a gazdaság 12,5 százalékkal nőtt. A fellendülés üteme azóta azonban jelentősen lelassult. 2017-ben a növekedési ráta mintegy 4 százalékra esett vissza, és valószínűleg a következő néhány évben is alacsony marad.
Hasonlóképpen elmondható az is, hogy miközben az iráni gazdaság évente 600 ezer új munkahelyet teremtett az atommegállapodás hatálybalépése után, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy felszívja az óriási tömegű fiatal munkanélkülieket. Valójában a munkanélküliség mértéke rekordmagas, különösen a fiatal, felsőfokú végzettségű irániak körében. A 2016-os népszámlálás adatai szerint a felsőfokú végzettségű, 20–29 év közöttiek körében a férfiak 36, míg a nők 50 százaléka munkanélküli.
A munkahelyek nem megfelelő szintű kínálatának egyik oka, hogy az iráni vezetőknek nem sikerült javítaniuk az üzleti környezetet a magánberuházások számára. Az idei Doing Business versenyképességi felmérésében Irán a 124. helyen áll, ami megegyezik a tavalyi helyezéssel. Mivel befolyásos, körülbástyázott érdekek állnak a liberalizációs reformok útjában, az iráni gazdaság továbbra sem versenyképes.
Mégis, az iráni gazdaság halovány teljesítményéért nagyrészt Róhani gazdasági stábja tehető felelőssé, amely nem nőtt fel az ország hatalmas gazdasági problémáihoz. Ha Róhani valaha is kezében tartotta a jólét kulcsát, ahogy azt szerette mondani a 2013-as elnökválasztási kampányában, akkor nem sikerült időben megtalálnia a kulcslyukat.
Csaknem öt évvel Róhani megválasztása után az ország bankrendszere még mindig fizetésképtelen.
A 2000-es évek ingatlanpiaci boomja során felhalmozódott nem teljesítő hitelekkel megterhelt iráni bankok 2012 óta nem képesek beruházásokat finanszírozni a szankciók miatt. A betétgyűjtés érdekében a bankok 10 százalékos vagy az inflációnál jóval magasabb mértékű kamatokat kínálnak, miközben az új betéteket a korábbi betétesek kifizetésére használják fel. Az állam néhány ilyen Ponzi-sémát azonosított, és fel is számolta őket. Az ország fizetésképtelen bankjainak maradék részének pedig az egyetlen opció az, hogy megvárják az újabb ingatlanpiaci boomot.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a folyamatosan magas kamatok az állóeszköz-beruházások mértékét a GDP mintegy 20 százalékára vitték le, ami legalább 10 százalékponttal alacsonyabb annál, mint ami a munkanélküliség csökkentéséhez szükséges. Mindeközben a GDP kevesebb mint 3 százalékát kitevő állami beruházások aligha elegendők az infrastruktúra fenntartásához, felújításához. Miután a külföldi tőke jelentős beáramlására vonatkozó kilátások haloványak, kicsi az esélye annak, hogy a beruházások szintje megfelelően növekszik.
Még Trump megválasztása előtt is óvatosan kezelték Iránt a külföldi befektetők: aláírtak különböző projekteket, a forrásokat azonban végül visszatartották.
A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint 2016-ban 12 milliárd dollár értékű külföldi finanszírozásra tettek ígéretet különböző projektek számára, de ebből csak 2,1 milliárd dollárt fektettek be.
Most, hogy a kormányzat új korlátozásokat vezetett be a tőkeáramlásokra, az ország vonzereje tovább fog csökkenni a külföldi befektetők szemében.
A tőkekorlátozások természetesen egybeesnek a konzervatívok által támogatott ellenálló gazdaság elképzelésével. Az egyik konzervatív politikus nemrégiben feltüzelte a tőkekiáramlással kapcsolatos félelmeket azzal, hogy szerinte 30 milliárd dollár hagyta el az országot néhány hónap alatt. Valójában ez az adat inkább 10 milliárd dollárnak felel meg.
Bármelyik adat igaz is, attól függően, hogy a következő hónapokban valóban felbomlik-e, és ha igen, milyen gyorsan az atommegállapodás, a tőkekorlátozás csak a kezdete lesz egy nagyobb irányváltásnak. Ahogy a gazdasági döntéshozatal a piacoktól az állam felé mozdul el, megakad majd Róhani azon próbálkozása, hogy egy versenyképes, globalizált iráni gazdaságot hozzon létre.
Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
