Iráni tisztviselő:  Szembeszállunk az amerikai beavatkozásnak, Izrael soha nem merne támadni

Iráni tisztviselő:  Szembeszállunk az amerikai beavatkozásnak, Izrael soha nem merne támadni

Az iráni legfelsőbb vezető nemzetközi ügyekért felelős legfőbb tanácsadója, Ali Akbar Velayati hangsúlyozta, hogy Teherán folytatni fogja az általa eddig képviselt politikát a régióban és nem fogja megengedni az USA-nak, hogy beleavatkozzon Irán belügyeibe.

“Ma az Iszlám Irán segít Szíriának, Iraknak, Jemennek, Libanonnak és Palesztinának, és nem fogjuk lehetővé tenni az amerikainak, hogy beleavatkozzanak a mi dolgainkba”, jelentette ki Velayati egy fórumon az északkeleti Mashhad városban csütörtökön.

Kifejtette, hogy Irán segítséget nyújt a régiós országoknak, különösen Iraknak, megakadályozva, hogy az ISIS takfiri terroristák bevegyék Bagdadot.

Velayati hangsúlyozta, hogy a világnak Iránt úgy kéne elfogadnia, amely egy olyan ország, ahol a nukleáris technológiát békés céllal használják, hozzátéve: “Ma már kijelenthetjük, hogy erősen állunk a lábunkon, és függetlenek vagyunk.”

A tárgyhoz kapcsolódóan még júniusban Velayati megjegyezte, hogy Szíria mindig is a legfontosabb eleme volt a cionizmus elleni ellenállási mozgalomnak a régióban, hangsúlyozva, hogy Teherán soha nem fogja magára hagyni Damaszkuszt a terrorizmus elleni háború nehéz időszakában.

“Az Egyesült Államok, a cionisták és a régió reakciós országai egyesítették erőiket, hogy aláássák az ellenállási mozgalmat a térségben és egy biztonságos környezetet teremtsenek az izraeli rezsim számára,”mondta Velayati egy találkozón, melyet Mohammad Jihad al-Laham szíriai parlamenti szóvivővel tartottak Teheránban.

Velayati szintén kiemelte, Irán továbbra is támogatja a szíriai népet és kormányt, akik “szilárdan ellenállnak a cionistáknak és az ISIL terroristáknak”, hozzátéve, hogy “a terroristákkal végleg leszámolnak Szíriában.”

A jelenlegi válság a régióban az USA, a cionisták és reakciósok átfogó tervét tükrözi, amely terv csak egy olyan álom marad, ami soha nem fog valóra válni, mondta Velayati.

Izrael soha nem merné megtámadni Iránt

Hírdetés

Az iráni legfelsőbb vezető nemzetközi ügyekért felelős legfőbb tanácsadója, Ali Akbar Velayati megvetve Tel-Aviv Irán ellen irányuló háborús retorikáját kijelentette, hogy Irán a legcsekélyebb izraeli hibára is a legvégzetesebb válaszát fogja adni.

Velayati annak kapcsán tette ezen megjegyzést, hogy Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök és más izraeli tisztviselők Irán elleni háborús retorikájuknak adtak hangot.

“Izrael nem meri megtámadni Iránt; amint az izraeli rezsim ilyesmibe kezdene, a legfontosabb városaik válnának a földdel egyenlővé,” -nyilatkozta Velayati az újságírók kérdésére válaszolva annak kapcsán, hogy egy esetleges Irán ellen irányuló izraeli támadás felülírhatja-e a Teherán és a nagyhatalmak között létrejött nukleáris megállapodást.

Az iráni legfelsőbb vezető legfőbb tanácsadója hangsúlyozta továbbá, hogy Irán soha nem fogja megengedni semmilyen kívülállónak, hogy a katonai létesítményekbe betekintést nyerhessen.

 “Megismétlem, hogy Irán rakétáinak és védekező képességének a kérdései soha nem tartoztak a nukleáris tárgyalások körébe”,-  tette hozzá Velayati.

Korábban Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Teherán ballisztikus rakéta előállítása és használata nem sérti az ország és a nagyhatalmak közt létrejött nukleáris megállapodás hatáskörét.

Kedden Zarif egy nyílt parlamenti ülésen a jogalkotóknak válaszul Teheránban kifejtette, hogy a ballisztikus rakéták nem sértik a Közös Átfogó Cselekvési Tervet (JCPOA); egy bekezdés megsértése szerepel az ENSZ Biztonsági Tanácsa mellékletének 2231 (2015) számú határozatában ezzel kapcsolatban, amely nem érinti Iránt.

„A melléklet ezen bekezdése rakéták esetében nukleáris robbanófejekről szól, és mivel nem tervezünk semmilyen nukleáris rakétát, így ez a paragrafus nem vonatkozik ránk”, -tette hozzá.

Irán és a hat nagyhatalom (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) június 14-én írták alá az Iszlám Köztársaság nukleáris programjáról szóló megállapodást. Egy héttel később, július 20-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozati javaslatában egyhangúlag támogatta Közös Átfogó Cselekvési Terv jóváhagyását.

Orientalista.hu – (FNA, perisanews, Press TV)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »