Iráni államfő: a damaszkuszi vezetés győzelmet aratott a szíriai polgárháborúban

Iráni államfő: a damaszkuszi vezetés győzelmet aratott a szíriai polgárháborúban

2023. 05. 03.

A Teherán és Damaszkusz közötti jó kapcsolatokat méltatta Ebrahím Raíszi iráni elnök, aki szerdán érkezett kétnapos látogatásra Szíriába, és azt is leszögezte: a szíriai vezetés győzelmet aratott a több mint 10 éve dúló polgárháborúban.

“A szíriai kormány és a szíriai nép nagy nehézségeken ment keresztül, ám ma már kimondhatjuk, felülkerekedtek rajtuk és győzelmet arattak, mégpedig a rájuk mért fenyegetések és a szankciók ellenére” – jelentette ki Raíszi, akit az IRNA iráni állami hírügynökség idézett.
Raíszi kétnapos látogatásra érkezett az arab országba, ahol már egyeztetett szíriai kollégájával, Bassár el-Aszaddal is.

A szíriai államfő – akit a SANA szíriai állami hírügynökség idézett – méltatta a két ország közötti “gazdag és sokrétű” kapcsolatokat, hangsúlyozva, hogy Damaszkusz és Teherán “a nehéz időkben is összetartott”, a Közel-Keleten dúló súlyos politikai viharok ellenére is”

A szíriai és az iráni elnöki hivatal tájékoztatása szerint Aszad és Raíszi megállapodtak a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésében, valamint megvitatták a közel-keleti térség helyzetét és megegyeztek abban, hogy “e változásokat a két ország, valamint a térség többi államának javára aknázzák ki”.
Raíszit látogatására több politikusból és üzletemberből álló delegáció kísérte el.

Hírdetés

Az iráni elnök az al-Majádín libanoni hírtelevíziónak adott keddi interjújában a szíriai háborús károk helyreállításáról, valamint a menekültek visszatéréséről is beszélt. Ugyancsak kedden Hoszein Akbari, Irán damaszkuszi nagykövete az IRNA iráni hírügynökségnek azt mondta, az Egyesült Államok “nem érte el céljait” az arab országban.

A szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta Raíszi az első iráni államfő, aki Szíriába látogat.
Teherán és az általa támogatott fegyveres csoportok, elsősorban a libanoni Hezbollah Bassár el-Aszad legfontosabb szövetségesei a polgárháborúban.

Irán és Oroszország katonai és gazdasági segítségével Damaszkusz visszaszerezte az ellenőrzést az ország nagy része fölött.
A milíciák szíriai jelenléte ellen Izrael többször tiltakozott, és az utóbbi években számos légicsapást mért a szíriai hadsereg, valamint e fegyveres csoportok feltételezett állásaira.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »