Iránban rekordalacsony részvétel a parlamenti választásokon

Iránban rekordalacsony részvétel a parlamenti választásokon

2024. 03. 02.

Iránban rekordalacsony részvétel mellett tartottak parlamenti választásokat pénteken – nem hivatalos adatok szerint. Ezen még az sem segített, hogy két órával meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva-tartását. Ugyancsak pénteken szavaztak a 88 hittudósból álló Szakértők Tanácsának tagjaira.

Nem hivatalos adatok szerint a részvételi arány 40 százalék körüli volt, ami az 1979-es iszlám forradalom óta a legalacsonyabb. A 2020. évi választásokon 42,5 százalék, 2016-ban 62 százalék volt a részvételi arány. A szavazók alacsony részvétele különösen szembetűnő volt a nagyvárosokban – köztük a fővárosban, Teheránban -, ahol a nem hivatalos adatok szerint 20-30 százalékos volt a részvétel.

A belügyminisztérium szombatra ígért hivatalos részvételi számokat.

Az ellenzék a választások bojkottjára szólította fel az embereket, így az lényegében a keményvonalasok és az iszlám forradalmi eszméket elfogadó mérsékelt konzervatívok között zajlott.

Hírdetés

Otthonmaradásra szólított fel a 2021 óta börtönben lévő Nargesz Mohammadi aktivista is, színjátéknak minősítve a választásokat.

Az IRNA állami ügynökség szerint 61,17 millió iráninak van szavazati joga, akiknek 50,5 százaléka férfi. Az állam iszlám jellegén őrködő Alkotmány Őrzői Tanácsa 5 ezer jelöltet hagyott jóvá a parlamenti választáson (ebből 290-en lesznek képviselők).

Az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét kinevező Szakértők Tanácsának 88 helyéért 144-en versengenek. Az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatolláh 84 éves.

Elektronikus szavazás az 1218 választókerületből négyben volt. Az országban 59 ezer szavazóhelyiség működött.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »