Iránban megint megvédték a nőket a sportöltözékben lévő férfiak veszélyes látványától

Irán szerdán ismét megtiltotta a nőknek, hogy a stadionban nézzék meg az iráni és a libanoni nemzeti válogatott labdarúgó-mérkőzését – jelentette az iráni média.

A mérkőzést, amelyen az iráni tizenegy győzött 2-0-ra, a meshedi Reza imámról elnevezett stadionban játszották.

Az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint mintegy kétezer nő, aki jegyet vásárolt a mérkőzésre, nem mehetett be a stadionba. A hírügynökség szerint 12 500 jegyet adtak el, ebből volt mintegy kétezer nőké.

Meshed kormányzója, Mohszen Davari az IRIB közszolgálati televízióban elnézést kért azoktól, akik nem tudtak bejutni a stadionba.

Az iráni nőknek januárban engedélyezték, hogy három év után először részt vegyenek a nemzeti válogatott mérkőzésén, az iráni-iraki világkupa selejtezőn.

Az iszlám köztársaságban a nőknek negyven éve általában tilos futballmeccsekre járniuk.

Hírdetés

A döntésben fontos szerepet játszó mollahok (moszlim szerzetesek) szerint a nőket meg kell védeni a férfias légkörtől és a testet részlegesen feltáró sportöltözékben lévő férfiak látványától.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2019 szeptemberében utasította Iránt, hogy tegye korlátozás nélkül látogathatóvá a stadionokat a nők számára.

A FIFA azután fogadta el a 2019-ben az Irán tagságának felfüggesztésével fenyegető irányelvet, hogy a szurkolók közül egy nő felgyújtotta magát félelmében, hogy börtönbe kerül, amiért meg akart nézni egy meccset. 2018-ban állították elő, mert fiúnak öltözve megpróbált bejutni egy stadionba.

A halála nagy vihart váltott ki, és sokan felszólították Iránt, hogy vessen véget a tilalomnak.

A FIFA nyomása ellenére Teherán 2019-ig csak korlátozott számban engedett be nőket a stadionba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »