Irán terror szervezetté myilvánította a nyugat-ázsiai térségben lévő amerikai csapatokat

Irán terror szervezetté myilvánította a nyugat-ázsiai térségben lévő amerikai csapatokat

Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa teljesen jogosan kijelentette, hogy az amerikai kormány a ,,terrorizmus támogatója,,és a Nyugat-Ázsiában, vagyis az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) számára szolgálatot teljesítő amerikai csapatokat terror szervezetnek nyilvánította.

Az iráni legfelsőbb biztonsági tanács hétfői nyilatkozata szerint ez egyfajta válaszlépés Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatára, melyben az Iráni Forradalmi Gárdát a terror szervezetek közzé sorolta. A nyilatkozatában azt is megjegyezte, hogy óva int mindenkit attól, hogy a Forradalmi Gárdával üzleteljen, vagy bármilyen kapcsolatot tartson fent. Szerinte ugyanis ha valaki a Forradalmi Gárdával kereskedik az a terrorizmust támogatja.

Az iráni álláspont szerint a CENTCOM működése veszélyt jelent a Nyugat-Ázsiai országokra és közvetlenül fenyegeti Irán biztonságát is. Ezen kívül az amerikai hadsereg közvetlenül is szerepet játszik civilek lemészarlásában Jemenben és más térségbeli országokban. Éppen ezért az iráni külügyminiszter Mohamad Javad Zarif már korábban kijelentette, hogy Irán terror listára fogja helyezni az amerikai csapatokat.

Hírdetés

Az iráni legfelsőbb biztonsági tanács döntését az iráni államfő Hassan Rouhani is kedvezően fogadta, hiszen az amerikai csapatok közvetlenül is érintettek terror cselekményekben. Ezzel kapcsolatban az iráni parlament már 2017-ben kiadott egy nyilatkozatot, mely elítéli az amerikai csapatok emberi jogokkal kapcsolatos jogsértéseit és a terrorszervezetek számára nyújtott támogatást.

Az Egyesült Államok korábban már terrorszervezetnek nyilvánított több, a Forradalmi Gárdához közel álló szervezetet és intézményt, azonban a teljes szervezet ellen még nem tettek ilyen lépést.

Az amerikai kormány nyilatkozatát több állam, köztük a szíriai kormány is elítélte. Szerintük ugyanis ez olyan lépés mintha az Egyesült Államok hadat üzent volna Iránnak. Ezen kívül a Forradalmi Gárda a mai napig kiváló harci teljesítményt nyújt a terrorizmus elleni küzdelemben Szíriában és Irakban. Szemben az Egyesült Államokkal,  mely létrehozta az Iszlám Állam és az Al Kaida nevű terror szervezeteket.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Press TV)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »