Irán kivégezte a birkózót, a WPA kizáratná a világ sportjából az országot

Irán kivégezte a birkózót, a WPA kizáratná a világ sportjából az országot

Irán végrehajtotta azt a halálos ítéletet, amit jogvédők mellett egy sportolókat tömörítő nemzetközi szervezet, a Játékosok Világszövetsége (WPA) is ellenzett. Navid Afkari birkózót azért ítélték halálra, mert a vád szerint megölt egy biztonsági őrt 2018-ban egy kormányellenes tüntetésen. A sportoló a bíróságon állította, hogy beismerő vallomását kínzással kényszerítették ki.

A nemzetközi közvélemény, különösen az érdekvédő és sportszervezetek élénken tiltakoztak a 27 éves kötöttfogású birkózó kivégzése ellen. Öt nappal ezelőtt a WPA figyelmeztette Iránt, hogy kezdeményezni fogja az ország kizárását a világ sportéletéből, ha végrehajtják a halálos ítéletet.

A halálbüntetés ellen küzdő jogvédő aktivisták minden esetben arra hívják fel a figyelmet, hogy a kivégzés végrehajtása után már nem lehet korrigálni, ha a bíróság tévedett, és a nemzetközi kriminalisztika számos esetet tart nyilván, amikor ártatlan embereket végeztek ki úgy, hogy csak később derült ki, hogy az illető nem követett el bűncselekményt, vagy más volt a tettes.

A sportoló ügyvédje szerint nincs bizonyíték védence bűnösségére, az iráni igazságszolgáltatási szervek szerint viszont egyértelmű az ügy.

Hírdetés

Afkari esete nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, többek között Donald Trump amerikai elnök is az ítélet megváltoztatására szólította fel Iránt, ahogy a brit és a német kormány is.

A Nemzetközi Birkózószövetség és számos elismert birkózó is tiltakozott a kivégzés ellen.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) „nagyon szomorú hírnek” nevezte a halálos ítélet végrehajtását, és közleményben tudatta, hogy a szervezet együtt érez a családtagokkal és a barátokkal.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »