Irán határvidékén növekszik a Nyugat által támogatott terrorcselekmények száma

Irán határvidékén növekszik a Nyugat által támogatott terrorcselekmények száma

Irán rendőrparancsnoka Hossein Ashtari tábornok egy teheráni sajtótájékoztatón kijelentette, hogy egyre erősödik a takfirista terror csoportok tevékenysége az Iráni Iszlám Köztársaság határai mentén.

A rendőrség parancsnoka kijelentette, hogy az utóbbi időben megnövekedett az iráni határőrség ellen elkövetett támadások száma. Elmondása szerint ezek mögött a cselekmények között különféle terrorista csoportok állnak, melyek bizonyos országok támogatását élvezik.

,,Természetesen a határőrség erőteljesen védi a határokat és ellenáll ezeknek a támadásoknak és cselekményeknek.,,

Hírdetés

Az utóbbi években ugyanis a Közel-Keleten megjelent több olyan terror szervezet mint például az Iszlám Állam (ISIS) és mások, melyek egyértelműen a nyugat támogatását élvezik és a nyugati országok hozták létre őket néhány arab állam segítségével. Ashtari tábornok szerint számos elemző ennek ellenére is azt mondja, hogy Irán a ,,béke szigete,, a térségben. A nyugati államoknak és cionista gazdáiknak azonban éppen ez nem tetszik.

Az iráni határ mentén történő támadások nem is olyan meglepőek ha belegondolunk abba, hogy az amerikai rezsim és érdek kijáróik folyamatosan támadják Iránt. A perzsa állam ugyanis az amerikaiaknak nem tetsző katonai sikereket ért el a terrorizmus elleni háborúban Irakban és Szíriában, és elsősorban az amerikaiak által támogatott terrorista szervezetek ellen mértek csapásokat. A háborús erőfeszítések ellenére Irán mégis stabil gazdasággal rendelkezik és jelentős politikai sikereket ért el a különböző keleti országokkal kapcsolatban. Jelentős nemzetközi szerződéseket kötött Oroszországgal és Kínával, és minden jel arra mutat, hogy a nukleáris politikáját az európai államok is elfogadják.

Azonban az amerikai és a cionista rezsim, mivel a közvetlen katonai konfrontációt szeretné elkerülni, ezért gyáva módon fizetett terror szervezetekkel próbálja gyengíteni Irán biztonságát. Azonban úgy tűnik, hogy még ebben is kudarcot vallanak. Ahogyan kudarcot vallottak akkor is amikor fizetett ,,civil szervezetekkel,, megpróbálták belülről bomlasztani a perzsa állam rendjét és tüntetéseket provokáltak ki több iráni nagyvárosban.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Tasnimnews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »