Irán elutasította a NAÜ új atomalkut kezdeményező javaslatát

Teherán visszautasította pénteken a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának azon felvetését, amely szerint az Iránnal megkötött többhatalmi nukleáris megállapodás helyreállításához Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek új megállapodást kell követelnie.

Rafael Grossi szerint javaslata megoldás lehet arra, miképpen lehet visszafordítani a Teherán által elkövetett szerződésszegéseket. E nélkül ugyanis nem lehetne csak úgy "visszatérni" a korábbi megállapodáshoz.

Biden korábban azt mondta, hogy az Egyesült Államok újra csatlakozik az atomalkuhoz, amennyiben Irán ismét szigorúan betartja annak előírásait. Donald Trump elnök 2018-ban kiléptette országát az egyezményből, és újra szankciókat rendelt el Irán ellen, amire az válaszul az ügylet számos korlátozásának megsértésével reagált.

Kazem Garib Abádi, Iránnak a NAÜ-höz akkreditált nagykövete pénteken Bécsben egy Twitter-üzenetben azt írta: "A szerződésbeli kötelezettségek végrehajtásának bármilyen értékelése messze túlmegy az ügynökség hatáskörén, és el kell kerülni."

Haszan Róháni iráni elnök, aki a 2015-ös nukleáris megállapodásban hazája képviselője volt, többször is mondta, hogy Teherán nukleáris lépései visszafordíthatók, ha az Egyesült Államok feloldja a szankciókat, és teljes mértékben tiszteletben tartja a paktumot.

Hírdetés

Irán folyamatosan épít a Kom iszlám szent város közelében található Fordóban egy föld alatti nukleáris létesítményt – derült ki az AP amerikai hírügynökséghez eljutott műholdas fotókból. Irán nyilvánosan nem ismerte el a fordói új építkezést, amelynek létezését a Nyugat még 2009-ben fedezte fel, mielőtt megszületett volna a Teheránnal megkötött nukleáris megállapodás. Bár az épület célja továbbra sem tisztázott, a Fordóban végzett bármilyen munka valószínűleg új aggodalomra ad okot a Trump-adminisztráció hátralévő napjaiban, Biden beiktatása előtt.

Irán már a natanzi atomerőműben is építkezik, ahol júliusban egy titokzatos robbanás történt, amelyet Teherán szabotázsakciónak nevezett. Jeffrey Lewis, a Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szakértője azt mondta, hogy a helyszínen bekövetkező minden változást gondosan figyelni fognak, mert abból kiderül, merre tart Irán nukleáris programja.

Fordóban szeptember végén kezdték el az építkezést. A helyszínen vannak más kiszolgáló és kutató-fejlesztő épületek is, köztük Irán Nemzeti Vákuumtechnikai Központja. A vákuumtechnika alkalmazása az uránt dúsító gázcentrifugákhoz nélkülözhetetlen.

Irán a 2015-ös megállapodás értelmében beleegyezett abba, hogy leállítja az urán dúsítását Fordóban, és a létesítményt nukleáris, fizikai és műszaki központtá alakítja át. A helyszín az iráni nukleáris megállapodáshoz vezető tárgyalások egyik sarkalatos pontja volt. Az Egyesült Államok ragaszkodott bezárásához, Teherán viszont a megtartásához. Az atomalku összeomlása óta Irán folytatta ott az urándúsítást.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »