Irán bejelentette, hogy lelőttek egy amerikai drónt az ország felett

Irán bejelentette, hogy lelőttek egy amerikai drónt az ország felett

Irán lelőtt egy RQ-4 (Global Hawk) típusú felderítő drónt, mely Hormuzgan tartomány felett repült. Az Egyesült Államok eddig nem kommentálta a hírt.

A hírt az Iráni Forradalmi Gárda jelentette be, mely szerint légi elhárító alakulataik lelőttek egy amerikai kém repülőgépet, mely megsértette az iráni légteret. Az RQ-4 típusú drón a Hormozgan tartományban található Kuh Mubarak városa felett járt amikor lelőtték.

Az Egyesült Államok eddig még nem kommentálta az eseményt, azonban a Pentagon vasárnap azzal vádolta meg Iránt, hogy az egyik Reaper típusú drónjukat megpróbálták lelőni, amint az éppen az olajszállító hajókat figyelte meg az Ománi öbölben.

Hírdetés

Az amerikai hadsereg CENTCOM parancsnokságának szóvivője Bill Urban százados kijelentette, hogy nem tartózkodott amerikai drón az iráni légtérben. Azonban az amerikaiak szokásukhoz híven most sem mondanak igazat, hiszen az interneten több fénykép is megjelent helyi szemtanúktól, melyeken látható az amerikai drón lelövésének pillanata.

Az amerikai kormány és Irán között a múlt hét óta egyre feszültebb a viszony, vagyis amióta ismeretlenek megtámadtak egy japán és egy norvég olajszállító hajót az Ománi öbölben. Az amerikai kormány azonnal Iránt vádolta meg a támadással, ugyanis szerintük az iráni hadsereg vízi aknái rongálták meg a két hajót. A hajók legénysége azonban megerősítette, hogy a levegőből támadták őket. Tehát valószínűleg ez is egy amerikai ,,hamis zászlós,, (false flag) művelet, mellyel indokot szeretnének szolgáltatni Irán megtámadásához. A nemzetközi közösség túlnyomó többsége azonban most sem hiszi el az amerikai hazugságokat.

Orietalista.hu – Al-Isfahani (Russia Today)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »