Iraki bevonulás: végre kiderül, kinek a felelőssége

Iraki bevonulás: végre kiderül, kinek a felelőssége

Kinek a felelőssége, hogy Nagy-Britannia bevonult Irakba tizenhárom évvel ezelőtt? – erre a kérdésre is választ adhat az a régóta várt kormányzati jelentés, amelyet ma hoznak nyilvánosságra a szigetországban. A dokumentumból kiderülhet, Tony Blair akkori miniszterelnök tudta-e, hogy hamisak voltak az iraki vegyi fegyverekről szóló bizonyítékok.

Végre választ kaphat a brit közvélemény arra a kérdésre, hogy kinek a felelőssége a 2003-as iraki bevonulás. Hét évig tartó vizsgálat után ma hozzák nyilvánosságra azt a kormányzati jelentést, amely tisztázza a hamis bizonyítékokra alapozott iraki háborúban való brit szerepvállalás körülményeit. A vizsgálatot a háborús kormányfő, Tony Blair utódja, Gordon Brown indította el. A tényfeltárás azért tartott mostanáig, mert minden elérhető dokumentumot és vallomást figyelembe vettek. A végső jelentés ötször olyan hosszú lett, mint a Háború és béke.

„Az nem kérdés, hogy sokáig tartott, sokkal tovább, mint a kormány tervezte. Óriási feladat volt. A vizsgálat kezdeti szakaszában végzett meghallgatások mellett 150 ezer kormányzati dokumentumot gyűjtöttünk össze. Ezeket rendszereznünk elemeznünk és értékelnünk kellett. Hatalmas feladat volt” – közölte Sir John Chilcot, a vizsgálat vezetője.

A jelentéshez kikérték azokat az üzeneteket is, amelyeket Tony Blair George Bush elnöknek küldött. Sokak szerint Blairt különösen nagy felelősség terheli azért, hogy vakon követte az amerikai elnököt a több tízezer iraki halálos áldozatot követelő háborúba. „Én elsősorban arra számítok, hogy a jövőben nem lehet majd ilyen méretű és súlyú háborús és diplomáciai elköteleződés anélkül, hogy alapos elemzés, értékelés és kollektív politikai döntés előzné meg” – tette hozzá Chilcot.

A 2009-es kivonulásig 179 brit katona vesztette életét. Elemzők szerint Szaddám Huszein megbuktatása hozzájárult a polgárháborús helyzet kialakulásához Irakban, illetve az Iszlám Állam létrejöttéhez is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »