Irakban tüntetők követelték az amerikai csapatok távozását

Irakban tüntetők követelték az amerikai csapatok távozását

Múlthéten jelentős tüntetések voltak Bagdadban, amin a tiltakozók az amerikai csapatok kivonását követelték.

A tüntetés az amerikai követségnek is helyet adó, Zöld Zóna közelében történt. A tiltakozók kijelentették, hogy ha a parlament nem tesz eleget a korábban kiadott rendeletnek, akkor az ellenállást választják.

Az iraki parlament ugyanis januárban elfogadott egy döntést az amerikai és más külföldi fegyveres erők kivonásáról az országból.

Hírdetés

Mindez azután történt, hogy január 3-án az amerikaiak a bagdadi repülőtér közelében meggyilkolták az iráni Qasem Suleimani tábornokot és Abu Mahdi Al-Mohandes iraki politikust. Az eset komoly felháborodást váltott ki az iraki polgárok és az iraki politikusok részéről egyaránt.

Az Egyesült Államok ugyanis 2014 után jelentős létszámú erőt küldött Irakba, melyet azzal indokoltak, hogy harcolni fognak az általuk létrehozott Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. E helyett azonban segítették a terroristák műveleteit és védelmet biztosítottak azok vezetői számára.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Hodhod Yemen News Agency)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »