Irak S-300-as légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről tárgyal Oroszországgal

Irak S-300-as légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről tárgyal Oroszországgal

Vezető iraki politikus szerint Bagdad S-300 típusú légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről tárgyal Moszkvával.

Az iraki parlament biztonsági és védelmi bizottságának elnöke, Mohammad Reza azt nyilatkozta az orosz Sputnik hírügynökségnek, hogy az iraki kormány Oroszországgal tárgyal az S-300 típusú rendszer megvásárlásáról.

,,Őszintén szólva nem tudom, hogy a tárgyalások milyen fázisban vannak, ugyanis nem vagyok érintett ebben. Azonban azt tudom, hogy a felső iraki vezetés részéről volt kérés ilyen tárgyalásokra.,,

Korábban Igor Kurushchenko, az orosz védelmi minisztérium legfelsőbb egyeztető bizottságának tagja kijelentette, hogy Irak valószínűleg fejleszteni kívánja védelmi képességeit és ebben az orosz S-400 légvédelmi rakétarendszer fog segíteni.

Kurushchenko kijelentette, hogy Qasem Suleimani tábornok meggyilkolása Irakban rávilágít arra, hogy Iraknak fejlesztenie kell a légvédelmi képességeit. Irak pedig Oroszország partnere a katonai technológiai együttműködés terén és ezért segíteni fog Bagdadnak szuverenitása védelmében. Ahhoz, hogy meg tudja védeni légterét, szüksége lesz az S-400 típusú légvédelmi rakéta rendszerre.

Hírdetés

2018 februárjában már egy vezető iraki politikus bejelentette, hogy az országnak szüksége lesz az orosz S-400 védelmi rendszerre, hiszen, kint mondta ,,a nyugati katonai stratégia megbukott Irakban.,,

Az Iraki Védelmi és Stratégiai Központ igazgatója, Muataz Mahdi Abdel Hamid kijelentette, hogy Iraknak több orosz gyártmányú fegyvert kellene vásárolnia, mint ahogyan azt a 2003-as amerikai megszállás előtt is tette.

,,Az iraki vezetőknek fel kell ismerniük, hogy a keleti katonai stratégia felé kell fordulniuk. A nyugati katonai stratégia, melyet 2003 után kezdtünk alkalmazni hatástalannak bizonyult, hiszen képtelenek vagyunk ellenőrzést gyakorolni a katonai műveletek felett.,,

Andel Hamid azt is megjegyezte, hogy Irak körül számos olyan ország van, mely nem szeretné ha az ország katonailag megerősödne. És a tiltakozó országok közé tartozik az Egyesült Államok is, mely nem szeretné ha Irak S-300 vagy S-400 típusú orosz rakétarendszereket vásárolna. Ezek beszerzése pedig valószínűleg vitához fog vezetni Washington és Bagdad között.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Press TV)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »