Irak: Aki terrorizmussal vádolja az ellenállást az a valódi terrorista

Az iraki külügyminiszter az Arab Liga gyűlésen támadta azon országokat, amelyek az ellenállást terrorizmusnak, illetve az Al-Kaida, valamint a Daesh ellen harcoló Hezbollahot és iraki Hashd Shaabit terrorszervezetnek nevezték. A miniszter szerint, aki így fogalmaz és a terrorizmus ellen harcolót nevezi terroristának, az ezzel valójában a terrorizmust támogatja.

Al-Jaafari a Hezbollah főtitkárát, Hassan Nasrallahot hősnek nevezte a Liga gyűlésén, aminek következtében a szaúdi delegáció el is hagyta az előadótermet.

“Nasrallah egy olyan arab hős, aki az emberi morálért és elvekért harcol.”

Hírdetés

A külügyminisztererősen támadta az öbölmenti országokat az Arab Liga pénteki csúcstalálkozóján, amelyek az Iraki Népi Frontot ( Hashd Shaabi ) és a Hezbollah libanoni katonai szervezetet terroristának nevezték. “A terrorista az, aki terroristának nevezi azt, aki harcol a terrorizmus ellen.” – fogalmazott.

Jaafari kifejezte Irak teljes elutasítását az arab külügyminiszterek utolsó döntései kapcsán, amivel Tunézia, Algéria és természetesen Szíria sem értett egyet, utóbbi azért, mert évek óta ki van zárva az Arab Ligából mivel annak hivatalos álláspontja valójában csupán Szaúd-Arábia és Katar véleményét tükrözi, ez pedig az, hogy Szíriában egy „gyilkos rezsim” mészárol le mindenkit, aki  ellene harcol.

Említésre méltó az is, hogy Irak a legutóbbi arab külügyminiszteri találkozón Tunéziában tiltakozott a hivatalos zárójelentés miatt, amiben a Hezbollahot terrorizmussal vádolták. Bagdad szintén egyet nem értését fejezte ki amiatt is, hogy Iránt a Liga terrorizmussal vádolja a teheráni szaúdi nagykövetség felgyújtása miatt, ami Nimr Al-Nimr sejk kivégzését követte.

Orientalista.hu – Cadmus


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »