Irak a nemzetközi koalíció távozását akarja az országból

Irak a nemzetközi koalíció távozását akarja az országból

2024. 01. 05.

Az iraki miniszterelnök pénteken megerősítette “szilárd eltökéltségét” arra, hogy véget vessen a nemzetközi antidzsihadista koalíció jelenlétének az országban.

Mohamed Sia al-Szudani hozzátette, hogy “a koalíció szükségességét már semmi sem igazolja”, egyúttal a hivatala által kiadott közleményben hangsúlyozta, hogy egy kétoldalú bizottságnak kellene kidolgoznia a koalíciós erők távozásának részleteit.

A bejelentésre azután került sor, hogy csütörtökön amerikai dróntámadás érte az iráni támogatású an-Nudzsaba fegyveres csoport iraki főhadiszállását Bagdadban; a támadásban a szervezet egyik parancsnoka és egy milicistája is életét vesztette.

Hírdetés

Az Egyesült Államok szerint a támadás jogos önvédelemből történt, az iraki kormány azonban a koalíció agressziójaként értékelte a támadást.

Irakban és Szíriában 2014 óta illegálisan állomásoznak a többek között francia és spanyol részvétellel létrejött nemzetközi  koalíció erői, valamint az Egyesült Államok mintegy 2500 katonája azzal az ürüggyel, hogy az Iszlám Állam ellen harcolnak.

A valóságban a nemzetközi antidzsihadistának nevezett megszálló erők ellenőrzik a szíriai olajmezők nagyrészét, és jelentősen befolyásolják a térség stabilitiását. Az amerikai hadsereg több kiképzőtábort tart fennt többek között a szíriai Al-Tanaf térségben, hogy általuk ellenzékinek nevezett iszlamista csoportokat képezzenek ki a szíriai vezetés ellen. Ezek a kisebb csoportok legtöbb esetben egyesülnek a nagyobb erővel bíró Iszlám Állammal, illetve az Al-Kaida helyi szervezetével az Al-Nuszrával.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »