Intrikák és leszámolások közepette ért véget a Perzsa Birodalom fénykora

Intrikák és leszámolások közepette ért véget a Perzsa Birodalom fénykora

Nemcsak manapság, hanem már az ókorban is sokan csodálták Nagy Sándort, amiért néhány év alatt felmorzsolta a görögök legnagyobb ellenfeleit, a perzsákat. A hódító birodalma azonban nem sokkal a halála után szétesett, de kevés szó esik a legyőzöttekről. A perzsák egy csaknem akkora birodalmat hoztak létre, amelyet maga Nagy Sándor, és több mint két évszázadon keresztül egyben is tartották. Ez volt az első olyan államalakulat, amely három kontinensre is kiterjedt.

A mai Irán Fársz tartományának területén lévő Ansan volt az első ismert fővárosa a perzsáknak, akiknek a korai történelme a kevés fennmaradt forrás miatt a múlt homályába vész.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy eleinte Elám fennhatósága alatt álltak, majd azt követően, hogy Asszíria legyőzte és megsemmisítette az elámi államot, a médek uralma alá kerültek. A perzsák egészen II. (Nagy) Kürosz uralmáig az alávetett népek között maradtak.

Kürosszal kapcsolatban egy legendát is feljegyeztek. Hérodotosz szerint Asztüagésznak, a médek királyának megjósolták, hogy unokája megbuktatja őt.

Hírdetés

A lánya, Mandané, a perzsa király felesége éppen akkor gyermeket várt, ezért magához rendelte, majd megparancsolta egy Harpagosz nevű emberének, hogy ölje meg az újszülöttet.

Harpagosz azonban továbbdelegálta a feladatot, így végül Küroszt egy pásztor és a felesége fogadta magához, míg a médek királyának egy halott csecsemőt mutattak be.

Tíz évvel később Asztüagész rájött a csalásra, és visszaküldte Küroszt a biológiai szüleihez, míg Harpagosz fiát elraboltatta, és feltálaltatta a saját apjának.

Bárhogyan is történt, tény, hogy Kr. e. 550 körül Kürosz konfliktusba került nagyapjával, de a források abban sem értenek egyet, hogy ki kezdte a háborúskodást. Kürosz mindenesetre legyőzte Asztüagészt, és elfoglalta a Méd Birodalmat.

A médek egy része a harcok alatt csatlakozott a fiatal uralkodóhoz. Nagy változást jelentett ebben az időben az a tény, hogy Kürosz a győzelme után nem rendezett vérfürdőt, ahogy azt az elrettentésre építő asszírok rendszeresen tették, hanem a méd előkelőket meghagyta a korábbi státuszukban, és fontos posztokat biztosított nekik az államigazgatásban.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »