Intim fotókkal csaltak ki több millió forintot egy mosonmagyaróvári nőtől

Intim fotókkal csaltak ki több millió forintot egy mosonmagyaróvári nőtől

Intim fotókkal csaltak ki több millió forintot egy mosonmagyaróvári nőtől

2019 végén azzal kereste meg a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságot egy helybéli nő, hogy egy férfi több millió forintot csalt ki tőle azzal, hogy a róla készül, és több internetes portálra is kikerült intim fotóit eltüntesse.

Hírdetés

A nő beismerte, hogy egy korábbi ismerősének valóban küldött magáról intim fotókat, ezeket el is küldte neki a csaló. A nő nem ellenőrizte, hogy képei fent vannak-e a neten, a férfinak bemondásra elhitte, hogy feltöltötte azokat oda, majd több alkalommal is fizetett neki, hogy törölje azokat onnan.

Később a csaló a nő korábbi ismerőse feleségének adta ki magát, és azt állította: megtalálta a férjének korábban elküldött intim fotókat. Ezután azzal fenyegetőzött e-mailben, hogy amennyiben a nő nem fizet azokért, akkor a képek felhasználásával tönkreteszi a karrierjét. A nő a fenyegetés hatására ismét fizetett. 

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrség látókörébe került egy, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 35 éves győri férfi, akit a nyomozók 2020. január 13-án, Győrben igazoltattak, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy miután megszerezte a nő képeit, azokkal csalta ki tőle a pénzt. Elismerte azt is, hogy egy kitalált néven szintén ő jelentkezett be a sértett korábbi ismerőse feleségeként, ezért az ilyen módon kicsalt pénz is az ő zsebébe vándorolt.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »