Már meg is fenyegették. Scheer-Komjáthy Ádám az egyik fiatal, aki kipakol Vona magyarellenes, Haynau-imádó labancképzőjéről. Részletesen válaszolt lapunk kérdéseinkre. Újabb leleplezéseket ígérünk.
Kapcsolódó: Irásos bizonyíték: Vona főtanácsadója szerint március 15-e ‘felforgató jellegű’
Mi az az Atilla Király Szellemtudományi stb.. akadémia, hogyan kerültél oda, ki vagy?
Ez az intézmény egyfajta elitképzőnek indult. Maga a koncepció jó volt, és igazán kitűnő oktatói gárdát sikerült összeállítani. Azért érdekelt engem, mert annak, aki életre szólóan elkötelezettnek tartja magát a nemzeti oldal mellett, annak érvényesülési lehetőséget, kvázi karriert ígértek. Persze lehetett sejteni, hogy a Habsburg-legitimizmus is képviselve lesz az iskolán, mert aki ismerős ezekben a körökben, tudja a nevekről, hogy ki hová tartozik. De arra legvadabb álmaimban sem számítottam, hogy intézményesített és kanonizált ideológiai pontok közé tartozik a ’48-as hősök, vagy éppen Rákóczi köpködése.
Scheer-Komjáthy Ádám vagyok, legalább 2006 óta aktívan dolgozom a nemzeti tábor ügyén, sok körben megfordultam, és sok nagy eseményben vettem ki a részem. Jelenleg az Új Hajnal Lovagrend vezetése az a feladat, amivel a Hazát szolgálom. Az Akadémián egyébként előny volt jelentkezésnél a nemzeti-oldali múlt, de nem feltétel.
Milyen a felvételi, kik jelentkezhetnek?
Emlékeim szerint egy adott korosztályt várnak elsősorban, valamint feltételnek szabták meg az egyetemi vagy főiskolai hallgatói viszonyt, vagy befejezett iskolát is. Esetemben ettől eltekintettek. A vizsgán elsősorban metafizikai kérdések szerepeltek, alapvetően a témában való tájékozottságot vizsgálták. A személyes elbeszélgetésen pedig a személyes célokat, kompetenciákat. Azt kell elmondanom, hogy jó munkát végeztek, jó emberanyagot szedtek össze, hogy aztán saját, beteg céljaikra használják azt fel.
Vona fanatikusai szerint kitaláció az egész, milyen bizonyítékok vannak a magyarellenes és labanc szellemiségű oktatásra?
Ha valaki veszi a fáradtságot, és öt percet eltölt a tanári kar könyveinek, tanulmányainak vizsgálatával, akkor ez nem lehet kérdés. László András, Baranyi Tibor Imre és Horváth Róbert tollából is könnyűszerrel találhatunk magyargyűlölő glosszákat. Ugyanakkor a tanári kar kivülről érkezett tagjait (Bogár, Für, Varga, stb.) nyilvánvalóan megtévesztették.
Igaz az, hogy a zsidó és iszlám vallást nagyon pozitívan értékelik Baranyiék és Vonáék, illetve, hogy keresztényelleneség is tetten érhető?
Nem nevezném ellenességnek, a teljes igazság inkább az, hogy minden vallást egy kalap alá vesznek, és mindenhonnan azt az igazságot csippentik ki, amely igazolja őket.
Igaz az, hogy a vallásokat liberális módon egyenrangúként kezelik, utat nyitva egyfajta multikultinak?
Igen.
Milyen vallású Baranyi Tibor Imre, Vona főtanácsadója, az intézmény vezetője?
Hogy milyen vallású? Jó kérdés. Semmilyen szerintem. Mindent megvizsgál, és amit használhatónak tart, azt beolvasztja a világképébe.
Vona Gábor is oktat? Ha igen, mit?
Egyfajta kvázi-történelmet, ahol az “anti-tradíció” fokozatos világ feletti hatalomátvétele a vezérfonal. Ebben a történelemszemléletben minden forradalom, minden reformkísérlet a Sátán műve, mérlegelés nélkül. Így lett, szó szerint tőle idézve a “reformáció egy deformáció” például, és így lettek a ’48-asok “hazaárulók”.
Milyen egyházakat alapított Baranyi, miben hisz ő és a köre? Nevezhetőek-e ezek bizniszegyházaknak?
Nem teljesen követhető számomra Baranyi munkássága, de az tény, hogy több egyházat alapítottak annak idején, ami azért érdekes, mert amennyiben nem ők teszik ezt, úgy a modernkori egyházalapítás elítélendő és nevetséges szektásodásként van vázolva az órákon.
Kik oktatnak még ott?
Baranyi Tibor Imre, Horváth Róbert, László András, Vukics András, Kosaras Péter Ákos, Kocsi Lajos, Orosz Mihály Zoltán, Mézes Zsolt László, mind-mind labancok. De úgy labancok, hogy rákérdezhetsz és magukat is így hívják. Az aradiak kivégzésének alkalmából még koccintást is rendeztek régebben, néhány lojálisabb hallgatóval. Vona erről a kérdésről mindig illedelmesen hallgatott nyilvánosan, mert félti a politikai karrierjét, de Baranyi a legfőbb tanácsaója, és minden rendezvényen ott ül mellette, nyilvánvaló, hogy ő a “mestere”.
Bakay Kornél, Bogár László, Für Lajos (Isten nyugosztalja), Obrusánszky Borbála, Varga Tibor viszont NEM LABANCOK, ezt ki kell emelni. Ők igaz hazafiak, és nagyszerű szakemberek, akiket megtévesztettek. Több órájukon is ostorozták az osztrák megszállókat, de meg volt mondva a hallgatóságnak, hogy ezt ne vegyük figyelembe, és hogy csak a tudásuk miatt vannak itt ezek az emberek, amúgy nem “közénk valók”. Az oktatóknak meg persze eltitkolták, hogy ez egy áruló intézmény.
Mennyit költhet a Jobbik a projektre?
Erről nincsenek bővebb információim, azt tudom, hogy a vidéki hallgatóság szálldoában kerül elszállásolásra minden hónapban három napig, illetve az oktatók órabére 25-26 000 ft körüli összeg. Erről láttam egyszer egy számlát, melyet valamilyen Jobbikhoz köthető alapítvány állított ki.
Miért hagytad ott az akadémiát?
Őszinte leszek, nem kívántam otthagyni. Egyfajta belső ellenállást igyekeztem pár hallgatóval kialakítani, akik együttműködnek az Akadémiával, azonban elkötelezett magyar identitásukból nem engednek, és a későbbiekben is ezt az álláspontot képviselik és védik. Azért is gondoltam, hogy ez reális cél lehet, mert a tanári kar jelentős része sem volt hazaáruló.
Végül azt követelték tőlem, hogy lojalitásom bizonyításaképp mondjak le az Új Hajnal Rend vezetéséről. Erre nem voltam hajlandó, ezért nem volt maradásom.
Incze Bélával, korábbi pesti vármegyés vezetővel is eljátszották ezt később, ő viszont velem ellentétben engedett a nyomásnak. Ez a megkülönböztetett figyelem csak a kurucoknak jár, Barcsa-Turner Gábornak, a másik vármegyés vezetőnek nem kellett lemondania, sőt, erősen tolják a szekerét, mert tudják, hogy hithű habsburgista. (Sőt, Turnert időközben a HVIM társelnökévé választották. Toroczkai lemondása óta a HVIM vezetőség nagy többsége Habsburg-pártiakból áll – a szerk.)
Nem félsz attól, hogy beperelnek vagy megfenyegetnek?
Fenyegetések már eddig is érkeztek, persze névtelenül, és a későbbi támadásokat sem tartom kizártnak. De sajnos ez ezzel jár. Igyekszem bebiztosítani magam. Ám nem én vagyok az egyetlen kiugrott akadémiás. Ezt már nem tudják eltüntetni. Perelni meg perelhetnek. Minden szavam igaz.
magyarhajnal.com
Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »