Súlyos állapotba került Mucha József, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője. A 73 éves Fradi-legendát egy esést követően szállították kórházba, ahol a szakemberek vérmérgezésre, azaz szepszisre gyanakodnak.
A hírről Mucha Bálint, a fia számolt be a sajtónak. Azt közölte, hogy édesapja balszerencsésen elesett, megütötte a lábát és a csuklóját. A legnagyobb aggodalomra a vérmérgezés gyanúja ad okot, mivel korábban csípőprotézis-műtéten esett át, és a szepszis veszélyeztetheti ezt a területet is – részletezi a bajt az nb1.hu.
A család tájékoztatása szerint a sportember szervezete jól reagál az antibiotikum-kúrára, és remélik, hogy hamarosan átkerülhet az intenzív osztályról egy másikra.
A foci iránti rajongását mutatja, hogy még a kórházi ágyán is érdeklődött a Ferencváros Ludogorec elleni mérkőzésének eredményéről, és az idegenbeli döntetlen hallatán bizakodóan nyilatkozott a továbbjutásról.
Mucha József sportpályafutása
Mucha József a Ferencváros egyik meghatározó alakja volt, aki 1968 és 1978 között erősítette a csapatot. A zöld-fehér mezben 252 tétmérkőzésen lépett pályára, és összesen 35 gólt szerzett. A legendás játékos tagja volt az FTC 1975-ben KEK-döntőbe jutott csapatának. Hatszoros magyar válogatottként is letette névjegyét. A játékoskarrierje után edzőként is szolgálta a klubot, és vezetőedzőként is irányította a Ferencvárost. A Fradi után a Tatabánya csapatánál is dolgozott edzőként, majd az utánpótlás-nevelésben is részt vett.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


