Intelligens szervizképességgel rendelkező alváz létrehozását tervezték

Intelligens szervizképességgel rendelkező alváz létrehozását tervezték

Share 0 Tweet 0 Share

A közlemény szerint a Széchenyi 2020 program részeként, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében létrejött projekt összköltsége 1,579 milliárd forint volt, amelyből a vissza nem térítendő európai uniós támogatás összege 840,06 millió forint. Olyan alvázat akart kifejleszteni az Ikarus és az Óbudai Egyetem konzorciuma, amely nemzetközileg is versenyképes, önjáró és intelligens szervizképességgel rendelkezik – közölték. A tájékoztatás szerint a fejlesztési folyamat során elkészült az alvázcsalád főterve, majd az elsőre építve, elkészült a csökkentett tengelytávú, több hosszméretet fogadó alváz főterve, valamint kidolgozták mindkét változat konstrukciós dokumentációját. A kidolgozott konstrukció alapján legyártottak egy normál és egy csökkentett tengelytávú alvázprototípust, valamint a 12 méteres komplett járműalvázat a felépítménnyel.

Hírdetés

Hozzátették: az alvázprototípus felhasználásával készre gyártott autóbusz forgalomba helyezéséhez sor került a minősítő vizsgálatokra, majd a jármű telemetriás rendszerrel, és a veszélyeztetett utasok biztonságát fokozó elemekkel lett ellátva. A közlemény szerint a projekt keretében kifejlesztett autóbuszok a legújabb technológiai megoldásokat alkalmazzák, beleértve az emissziómentes elektromos meghajtást és az intelligens szervizképességet. A projekt sikeres lezárása lehetővé teszi az Ikarus számára, hogy piacképes elektromos autóbuszokat kínáljon, amelyek hozzájárulnak a fenntartható közlekedés előmozdításához Magyarországon és az európai piacon – összegezték a 2020-ban indult projekt eredményeit.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »