Inkább nem szólnak neki

Inkább nem szólnak neki

A baloldali előválasztás nem színjáték, csak meg akarják kímélni a választót a sok tehertől és konfliktustól, ami a sok jelölt közül való választás dilemmájáról szól.

„Tehát akkor »ELŐVÁLASZTÁS« – csak, hogy jól értem-e?

Azért jó a baloldali előválasztás, mert így a baloldali szavazók demokratikusan választhatják meg, hogy kit tartanak a legalkalmasabbnak, a 6 ellenzéki párt jelöltjei + persze a CIVILEK közül, szakítva azzal a megszokott tradícióval, hogy füstös szobákban, elvtelen alkuk mentén döntsék el, kit indítanak. Ezt értem. Szexi.

Aztán a 6 pártból, kettő bejelenti, hogy nekik az eddig megszokottaknak megfelelően szövetségben, közös jelöltjeik lesznek az előválasztáson (MSZP-Párbeszéd) így a 6 választható jelöltből marad 5 + persze a CIVILEK.

Aztán a kommunista utódpárt és a vörös-liberó zöldek szövetséget kötnek a _megtért_ szalonnácikkal, hogy az előválasztáson nem indítanak rá egymás jelöltjeire, hanem koordináltan »ahol a másik jelöltje az alkalmasabb«, azt támogatják kölcsönösen – persze a baloldali választók felnőttként kezelésének jegyében. (MSZP-Párbeszéd-Jobbik) így a maradék 5 választható jelöltből marad 4 + persze a CIVILEK.

Hírdetés

Tehát az előválasztáson induló 6 pártból 3 gyakorlatilag 1 közös jelöltet indít, a maradék 3 párt 3 jelöltjével szemben + persze a CIVILEK.

Summa summarum: A DK, ami a legnagyobb macska a terepen morcos, az LMP majd valahogy igyekszik bebújni, a CIVILEK meg már rég rájöttek, hogy a móka rosszabbik végén vannak úgyhogy inkább lelépnek… és mióta a Momentum elnökéről kiderült, hogy még annál is hülyébb, mint amilyennek korábban gondolták, inkább nem szólnak neki, hogy már zajlik a játék, mert addig sem zavar sok vizet. Stimmel.

Tehát a baloldali előválasztás nem színjáték, csak meg akarják kímélni a választót a sok tehertől és konfliktustól, ami a sok jelölt közül való választás dilemmájáról szól. Persze nem titokban nem füstös szobákban.

Demokratikusan, ahogy azt a baloldaltól megszokhattuk.

(Ne haragudjatok, néha kibújik belőlem kukacoskodó politológus.)”

Baczkó Norbert: Tehát akkor „előválasztás” – csak, hogy jól értem-e?


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »