Inkább havi hatvanért a lapátot támasztja, de keményen dolgozni mem akar…

Jövőre a mostani 220 csongrádi közmunkásnak a fele sem kap lehetőséget. Az önkormányzat nem veszi fel azokat, akiknek a hozzáállásával gond volt.De a probléma nem egyedi, és egyes próbálkozások be sem jönnek – írja a Délmagyar.

Hírdetés

Ne várjanak vetéstervet, nem vetünk. A mezőgazdasági talán a legrosszabbul sikerült a közmunkaprogramjaink közül, nem váltotta be a reményeket – mondta Bedő Tamás csongrádi polgármester A jelenlegi 220 helyett legfeljebb 95-en vehetnek részt a programban. A többi program – például a járdaépítés, lakásfelújítás – megmarad, ám földműveléssel nem foglalkoznak ezentúl. Inkább kevesebb embert dolgoztatnak, de hatékonyabban.

Sokan „beülnek a fotelbe”, és nem motiválja őket semmi, hiszen a szerződéskötés után megkapják a 60-70 ezer forintot. Persze sok minden függ az ellenőrzéstől, a munkavezetőktől is. A megoldás Kovács Sándor csanádpalotai városvezető szerint az lehet, ha nem egy évre kötnek szerződést rögtön, hanem háromhavonta megújítják. Eközben a helyi vállalkozások nem nagyon jutnak munkaerőhöz, mert hozzájuk nem mennek el, elég nekik, amit így kapnak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »