Ingyen napelemekre pályázna? Mutatjuk miért ne tegye!

Ingyen napelemekre pályázna? Mutatjuk miért ne tegye!

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Hosszú késés után 2021 végén indult el az a program, amelyben 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az alacsony jövedelmű háztartások a napelemes és fűtéskorszerűsítési beruházásokra. A pályázat alakulása ezt követően sem volt zökkenőmentes, a kiírást többször módosították, az első szakasz lezárása után pedig az elbírálás és a kifizetés is óriási csúszást tapasztalt – a második fordulót meg sem nyitották, a jelenlegi napelemes betáplálási stop miatt nem is lenne értelme. A kifizetések idén januárban kezdődtek meg, a kivitelezést több cég meg is kezdte, a felfutás azonban igazán csak március elején volt megfigyelhető. A támogatás ilyen mértékű késése sokakat kellemetlenül érinthet, hiszen a pályázatok benyújtása óta komoly drágulás volt megfigyelhető a piacon. A folyamat hátterében az energiaárak növekedése, az infláció, a béremelések, valamint a beszállítói árnövekedések állnak.

Emiatt az eredetileg 100 százalékosnak hirdetett támogatás mellé sokszor már önerő is szükséges. Ennek összege Baranya vármegyében például csak napelemes telepítés esetében 50 ezer forinttól egymillióig terjedhet, míg a komplexebb, fűtéskorszerűsítési beruházásnál 2-3 milliós is lehet – számol be a BAMA. Úgy tűnik, a helyzetet a vállalkozók is eltérően kezelik, vannak olyan cégek, amelyek egyáltalán nem vagy pedig jóval kisebb önerővel vállalják a telepítést.

Hírdetés

A kivitelezőváltás ugyanakkor nem egyszerű, ilyenkor például változhat a műszaki tartalom. Netes fórumokon olyan esettel is találkozni, amikor a kényszerhelyzet miatt kivitelezőváltáson gondolkozó igénylőtől a saját pályázatához tartozó jelszavát csak pénzért adnák ki, de olyanról is hallani, amikor a kivitelező szerelés közben, helyszínen, készpénzben várta volna a több százezer forintos önerőt. A helyzetet csak bonyolítja, hogy nem egyértelmű, a pályázók hol jelezhetik problémáikat. A Dunántúli Napló hiába kereste a napelemes pályázatokat koordináló ÉMI Nonprofit Kft.-t, és noha telefonon a helyi Széchenyi Program Irodák felkeresését javasolták, többen azt közölték, nem ezek az irodák az illetékesek.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »