Ingyen cserélik le a lakosság régi motorjait elektromosra

Ingyen cserélik le a lakosság régi motorjait elektromosra

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Uganda környezeti tervei között szerepel, hogy az országban minden belső égésű motorral hajtott motorkerékpárt elektromosra cseréljenek, ennek érdekében pedig ingyen cserét is biztosítanának a lakosság számára. Az Electrek most további részleteket tudott meg arról, hogy az afrikai ország miként szeretné megvalósítani a tervet: részben a Spiro nevű, kevéssé ismert e-motoros és akkumulátor-cserélő startup segítségével. A korábban MAUTO néven ismert cég már 4500 elektromos motorkerékpárt helyezett forgalomba Ruandában, Beninben és Togóban. Most a Spiro azt tervezi, hogy jelentősen fokozza tevékenységét, és a következő öt évben 140 ezer elektromos motorkerékpárt fog leszállítani Ugandában. A motorkerékpárokat ingyenesen osztják majd ki, a Spiro pedig arra számít, hogy a töltésből és az akkumulátorok cseréjéből származó bevételekből szerezhet részesedést. Az új járművekkel a motoros taxisokat célozzák meg.

A motorkerékpárok, különösen a motoros taxik, amelyeket Ugandában boda-bodának neveznek, megfizethetőségük, kényelmük és jó alkalmazhatóságuk miatt népszerűek az országban. A gyakran zsúfolt utak és a megbízhatatlan tömegközlekedési rendszerek mellett a motorok gyorsabb és rugalmasabb alternatívát jelentenek a városi és vidéki területeken. A helyzet a boda-boda iparág fellendüléséhez vezetett, ami számos munkalehetőséget teremtett a motorosok, szerelők és a kapcsolódó vállalkozások számára, nagyban hozzájárulva az ugandai gazdasághoz és társadalmi struktúrához. Mivel azonban az érintett motorkerékpárok közel 100 százaléka fosszilis üzemanyagokkal működik, a boda-bodáktól való nagyfokú függőség jelentősen fokozta a klímakárosító kibocsátást és légszennyezést Ugandában.

Hírdetés

Miután a Spiro 50 millió dolláros támogatást kapott az Afrikai Átállási és Iparosítási Alaptól (ATIF), nemcsak 140 ezer helyben gyártott elektromos motorkerékpárt, hanem 3000 akkumulátorcsere-állomást is tervez biztosítani. Egy helyi gyár felépítésével a vállalat 9000 munkahelyet is teremtene. A cég megközelítésének különlegessége, hogy nem a töltésre, hanem a cserélhető akkumulátorokra fekteti a hangsúlyt, ez a boda-bodások számára is lehetővé teszi, hogy gyorsan visszatérjenek a munkába.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »