Ingatlanokkal taktikázik a Lidl Budapesten

Több fővárosi telkét is bérbe adná a Lidl – derült ki a társaság hirdetéseit böngészve. A szóban forgó ingatlanok egyébként az újpesti Tél utcában, a harmadik kerületi Szépvölgyi úton, a tizenegyedik kerületi Fehérvári úton és a zuglói Cinkotai úton találhatók. A legkisebb is 6700 négyzetméter területű, a legnagyobb pedig közel 17 ezer négyzetméteres. – A Lidl Magyarország tulajdonában lévő budapesti ingatlanok a jelenlegi szabályozási rendszerben nem építhetők be, ezért a vállalat ezeket a telkeket rövid távú bérbeadás útján szeretné hasznosítani – közölte lapunkkal az áruházlánc, miután afelől érdeklődtünk, miért döntöttek a bérbeadás mellett, ennél részletesebben azonban nem avattak be a terveikbe.

A Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője szerint az állhat emögött, hogy a Lidl dinamikus ingatlanvásárlással vetette meg a lábát a magyar piacon, csak azután építette ki raktárbázisát, hogy a forgalmasabb pontokon már megszerezte tervezett üzleteit. Balla Ákos úgy látja, ez egy költséges stratégia, a kiskereskedelemben inkább az a jellemző terjeszkedési forma, hogy a logisztika biztosítása után bérleményekre tesznek szert a piaci szereplők. A szakértő szerint előfordulhat, hogy túlvásárolta magát a Lidl, és jelenleg nem érné meg – vagy egyelőre nem engedélyezett – valamennyi meglévő telkén üzletet nyitni. Mivel azonban ezek kereskedelmi ingatlanok, irodaként vagy lakóingatlanként nem hasznosíthatók, ha eladnák, azzal jó eséllyel később esetleg valamelyik riválisukat hoznák helyzetbe.

Hírdetés

Ezeket a telkeket praktikusan parkolóként hasznosíthatja a bérlő. Ekkor a Lidlnek viszont jóformán csak a telekadót kell fizetni, s a bérleti díjjal is kalkulálhat, közben pedig a vállalat a kiskereskedelem alakulásának megfelelően mérlegelheti a későbbi üzletnyitást. Balla Ákos nyomatékosította: az ilyen és ehhez hasonló esetekben a kereskedelmi szempontok felülírhatják az ingatlanhasznosítás bevett gyakorlatait. A cég egyébként a hirdetéseiben jelképes, havi ezerforintos bérleti díjat határozott meg, de valójában ajánlatokat vár.

A még mindig betéti társaságként működő Lidl tavaly 282,7 milliárd forintos árbevételt ért el. Magyarországra 2004-ben tört be a társaság 12 üzlet megnyitásával. Ma már országszerte 164 áruháza és három logisztikai központja, illetve több mint 3500 dolgozója van. Legutóbb azzal rukkolt elő a Lidl, hogy két fővárosi áruházánál elektromos töltőállomást épített ki. Vásárlóinak legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, egy óráig biztosítják ingyenesen a töltést. A töltőoszlop egyidejűleg két elektromos autó akkumulátorainak feltöltését biztosítja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »