Három belvárosi ingatlant vesz át Sepsiszentgyörgy városa a megyei tanácstól: az egykori fogászati klinikát, az egykori árvaházat (a régi tüdőkórházat), illetve egy Csíki utcai bennvalót.
Olyan épületekről van szó, amelyeket a megyei tanács már nem használ, állapotuk leromlott, a város azonban szeretné ezeket felújítani és új rendeltetést adni nekik. A Ferencz József Kórház mögött fekvő hajdani fogászati klinika már évek óta üresen áll, jövőjéről csak annyit tudni, hogy valamilyen módon ismét közhasználatba szeretnék adni a tágas udvarral rendelkező, központközeli helyet. Szemközt a valamikor árvaháznak épült tüdőkórház az utca felső részén megépített új tüdőklinika megnyitásával válik jelenlegi célja szerint fölöslegessé; kőbe faragott terv az új rendeltetésére nézve még nincs, pár éve azonban felmerült, hogy a Sepsiszentgyörgyön meghonosított, jelenleg albérletben működő képzőművészeti egyetem székháza legyen a felújítás után. A harmadik, Csíki utcai – régi lakásokat, fásszíneket, udvari illemhelyeket magában foglaló – ingatlant a Székely Nemzeti Múzeum korszerűsítése alatt raktárként használták, most azonban már nincs rá szüksége a megyei tanácsnak, a városnak azonban jól jön, bejáratot alakíthat ott ki a lebontott Bodok Szálloda helyén tervezett új művészeti központhoz.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


