Ingatlanadó-bevallás január végéig

Ingatlanadó-bevallás január végéig

Egy hét áll még rendelkezésre az idei első adókötelesség teljesítésére: az ingatlanadó- bevallásokat a hónap végéig kell leadni. A helyi önkormányzatok még az előző adózási időszakban úgy döntöttek, jelentősen megemelik az ingatlanadót, ami már tavaly elégedetlenséget váltott ki, a jelenlegi koronavírusos időszakban pedig nagyon megkeseríti a vállalkozók életét.

Az ingatlanadót szabályozó törvény 3 adófajtát különböztet meg: telek- és építményadót, valamint a lakóházban levő lakások és nem lakáscélú helyiségek után fizetendő adót. Az ingatlanadó nem a központi adóhivatalhoz tartozik, hanem ez esetben az illetékes adóhatóságnak az a község számít, amelyik területén az adott ingatlan elhelyezkedik. Az adókötelesség mindig az azt követő év január 1-jétől keletkezik, amelyikben az adózó a vitatott ingatlan tulajdonosává, kezelőjévé, bérlőjévé, használójává vált. Ettől kezdve – amíg övé az ingatlan – az adót minden évben ki kell fizetni, adóbevallást azonban nem kell évente készíteni. Idén csak annak a természetes vagy jogi személynek kell kidolgoznia, akinek tavaly a tulajdonába került valamilyen ingatlan, illetve valamilyen változás történt a tulajdonjogi viszonyokban. Akinél nem történt változás, most nem kell semmit kitöltenie.

Ha az ingatlannak több társtulajdonosa van, mindegyikük készít adóbevallást a saját tulajdonrészének megfelelően. Ha sikerül megegyezni, kijelölhetnek egy közös képviselőt, aki mindegyikük nevében kidolgoz egy közös adóbevallást. Osztatlan házastársi vagyon esetében elég csak az egyik házastársnak kitöltenie a nyomtatványt.

Miután az adóhatóság feldolgozza a január végéig benyújtott adóbevallásokat, az adóköteles személyeknek határozatot küld a kiszabott adóról. A pontos összeget gyakorlatilag az adott község szabja ki. Először a jogi, majd a természetes személyeket tájékoztatják. A határozatban azt is közlik, pontosan milyen dátumig és milyen módon kell az adót befizetni.

Általánosságban elmondható, hogy a beépített területek minden egyes négyzetmétere után 0,033 eurót kell fizetni évente, de ezt az összeget minden község a saját igényeinek megfelelően a helyi viszonyokhoz idomíthatja, azaz általánosan kötelező érvényű rendeletben a község egész területén vagy annak csak egy részén módosíthatja: csökkentheti, de emelheti is. Az ilyen rendelet mindig az időszerű adózási év január 1-jétől szokott életbe lépni. Az adóhatóság így különböző adókulcsot határozhat meg az egyes épületek számára, miközben a hatályos törvény szerint bizonyos építmények, pl. garázsok esetében az adókulcs nem lehet magasabb az általánosan kötelező érvényű rendeletbe foglalt legalacsonyabb adókulcsok tízszeresénél. A többemeletes épületek esetében minden egyes emeletért legfeljebb 0,33 euró pótdíjat szabhatnak, kivéve az első emeletet. Emeletnek számít az épület plafonnal és padlóval elkülönített belső tere. Ha az ingatlannak nincs plafonszerkezete, emeletnek minősülhet a padlóval és a tetőszerkezettel elhatárolt belső tér is. Földszint feletti emeletnek minősül minden olyan szint, amely nem a padló magasságában van, vagy egy része 0,8 méterrel alacsonyabban fekszik, mint az épületet körülvevő telek legmagasabb pontja 5 méteres övezetben.

Például Pozsonyban 1 m2 termőföld után 0,30 euró az adó, kertek esetében már 1,10 euró, a lakásoknál 0,90–2 euró négyzetméterenként. A lakóházak nem lakás célú helyiségei esetében 1,80 euró, a vállalkozás céljából használt helyiségeknél pedig a konkrét körzettől függően 3,50–6 euró négyzetméterenként. Ezzel szemben egy kisvárosban, például Párkányban a lakás célú épületekben 1 m2 után 0,182 euró adót számláznak, a vállalkozásra használt épületek esetében pedig 1 m2-ért 0,663–1,659 euró az adó, attól függően, a város melyik részében található.

Néhány önkormányzat még az előző időszakban úgy döntött, hogy 2020 januárjától megemeli az ingatlanadót, ami a már csaknem egy éve tartó koronavírusos időszakban főleg a vállalkozók életét nehezíti meg. A telkek után fizetendő adót Nagyszombat, az épületek után fizetendőt Kassa emelte a legnagyobb mértékben. Az intézkedést azzal indokolták, hogy az államtól új feladatokat és kötelességeket kaptak, de pluszpénzt nem, sőt bevételkieséssel számoltak, ugyanis nőtt az adóalap adómentes része, így a jövedelemadóból kevesebb vándorolt az állami költségvetésbe, és onnan az önkormányzatokhoz. „Megértem, hogy az önkormányzatoknak szükségük van anyagiakra a tevékenységük finanszírozására, de az ingatlantulajdonosok nem lehetnek a túszaik” – szögezte le Samuel Babjak, a DOMOV Slovakia építkezési társaság képviselője. Ján Oravec, a Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének (ZPS) az elnöke szerint az emelés nem volt összhangban a mértékletesség elvével, és nem volt indokolt, ráadásul előtte nem egyeztettek az érintettekkel. Az éves ingatlanadó a vállalkozók bevételeinek kb. a 20%-át viszi el, ami a ZPS szerint az egyéb terhek mellett nagyon sok. Több vállalkozónak már tavaly problémát okozott kifizetni, és feltehetően az idén is nehéz lesz behajtani, hiszen a világjárvány miatti korlátozások következtében rengeteg cégnek csak minimális haszna volt.

Hírdetés

Az ingatlanadót előre fizetjük, tehát a most kiszabott adó a 2021-es évre szól. Aki idén vesz lakást, majd jövőre készít adóbevallást. Aki összekeverte az éveket és a dátumokat, vagy tavaly elfelejtett eleget tenni a kötelességének, és a régebben – még 2019-ben vagy korábban – vásárolt ingatlanjáról még nem adott le adóbevallást, ezt utólag is megteheti, de csak maximum 4 évre visszamenőleg. Ugyanakkor vigyázni kell, hogy a megfelelő űrlapot használjuk. Az aktuális évre vonatkozó nyomtatványokat le lehet tölteni a pénzügyminisztérium honlapjáról, de a községi hivatalokban is beszerezhetők. Ugyanazt az űrlapot töltik ki a jogi és a természetes személyek is, sőt ugyanezt kell kitölteni akkor is, ha a játékautomaták utáni adót vagy az ebadót akarjuk elintézni. Akinek kutyája és ingatlanja is van, az ugyanazon az űrlapon egyszerre számol el mindkettővel. A nyomtatványok évente változhatnak, olykor csak apró módosításokat tartalmaznak, ezért tanácsos kimondottan az adott évre vonatkozó űrlapot beszerezni. A nyomtatványon ne felejtsük el az első oldalon x-szel bejelölni, hogy utólagos adóbevallásról van szó.

A kitöltött űrlapot a községi hivatal helyi adókkal és illetékekkel foglalkozó részlegére kell eljuttatni személyesen, postai úton vagy elektronikusan. Az utóbbi lehetőséget csak az választhatja, aki rendelkezik hiteles elektronikus aláírással.

Az adóbevallást legkésőbb 2021. január 31-éig kell leadni a helyileg illetékes községi hivatalban, illetve mivel ez a nap idén vasárnapra esik, a végső határidő február 1.

A hivatal adóügyekkel foglalkozó alkalmazottja a benyújtott adóbevallás alapján kiszámolja az ingatlanadó pontos összegét, és erről tájékoztatja az ingatlantulajdonosokat. Ha 2020- ban a tulajdonviszonyokban nem történt változás, és most nem kell adóbevallást készíteni, akkor a 2021. január 1-jéig ismert állapot, vagyis a korábban benyújtott adóbevallás alapján határozzák meg a 2021. évre vonatkozó ingatlanadót.

Ha árverés vagy öröklés útján jutunk ingatlanhoz, nem várhatunk a következő év elejéig, hanem az adózási kötelesség kialakulásától számított 30 napon belül be kell nyújtani az ingatlanadó-bevallást. Az adózási kötelesség például akkor jön létre, amikor a bíróság által jóváhagyott hagyatéki végzés jogerőre lép. Problémák esetén, ha a hagyatéki eljárás bonyolult, és belátható időn belül nincs esély lezárni, a község utólag is kiszabhatja az adót. Ha nem lehet megállapítani, kinek kell az adót befizetnie, akkor rendszerint az számít adóköteles személynek, aki az ingatlant ténylegesen használja.

1. Péter 2020 elején vett lakást, de csak júliusban jegyezték be a nevét a kataszteri hivatalban. Az ingatlanadóval kapcsolatos adókötelessége 2021. január 1-jei dátummal alakult ki, ugyanis a lakást 2020. február 1. és 2021. január 1. között szerezte. Február 1-jéig ingatlanadó-bevallást kell leadnia, mely alapján kiszámítják az adó összegét. Amint megkapja erről az értesítést, a megadott időpontig ki kell fizetnie az adót.

2. Jana 2020 elején eladta a családi házát. A tulajdonoscserét májusban jegyezték be a kataszteri hivatalban. Jana adókötelessége a házzal kapcsolatban 2020. december 31-ével megszűnt. Idén már az új tulajdonos köteles ingatlanadó-bevallást leadni, majd adót fizetni. Janának pedig az eladásból származó bevétellel kell majd a jövedelemadó-bevallásában elszámolnia.

3. Marián még tavaly decemberben vett egy lakást, de a telekkönyvben 2021. január 4-ei dátummal jegyezték be a tulajdonoscserét, ezért az ingatlannal kapcsolatos adókötelessége csak 2022. január 1-jei dátummal alakul ki. Tehát idén még nem kell ingatlanadó-bevallást készítenie, adót is csak a jövő évtől fog fizetni, feltéve, hogy még 2022. január 1-jén is a lakás tulajdonosa lesz.

(sza)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »