Indulnak a váci kilakoltatások: kisgyerekes, hátralékmentes család válhat hajléktalanná

A balliberális oldal a választások előtt mást se hangoztatott, mint hogy ők minden kilakoltatást megállítanak, új bérlakásokat fognak biztosítani, még több szociálisan rászoruló lakhatásáról fognak gondoskodni. Természetesen hatalomra kerülve nem csak a politikai pozíciók bővítésében és a városi cégek alkalmazottainak elhallgattatásában („szájzár rendelet”), de a lakásbérlők esetében is az ellentétét cselekszik annak, mint amit ígértek.Kisgyermekes családot akart utcára tenni az új váci városvezetés még karácsony előtt. Csak a kilakoltatási moratórium mentette meg őket eddig a városi végrehajtóktól, de a tavasz beköszöntével nem tudni, hova mennek a szülők kilencéves gyermekükkel. Egyre fogynak a napjaik, amíg az önkormányzati bérlakásban maradhatnak.A bérlő önkormányzati alkalmazott volt, és a választások után kifogást emelt amiatt, hogy az új vezetés hatalomba lépésekor eltűnt a székely zászló a polgármesteri hivatal homlokzatáról. Ugyan a tiltakozás miatt a zászló visszakerült, de nem felejtették el, hogy kinek volt ellenvéleménye az ügyben, tudtára adták, hogy nemkívánatos személy. Teljesen ellehetetlenült, munkaviszonya megszűnt.Az 50 négyzetméteres lakás bérleti jogviszonyát évenként kell meghosszabbítani. Ezzel eddig semmilyen gond nem volt, automatikusan megadták, tekintve, hogy a bérlőnek semmiféle hátraléka, be nem fizetett elmaradása nincs. A tél közepén azonban váratlanul felszólították, hogy a családjával együtt haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül hagyják el a lakást.A levélben nem az esetleges további segítség lehetőségeiről tájékoztatják a nyilván bajban levő családot, hanem inkább fenyegetően azt írják, hogy ha nem megy békés úton a kiürítés, akkor „igényünket jogi úton fogjuk érvényesíteni.” Emberi hang és segítségnyújtás sehol. Hiába a szép szavak Matkovich Ilonától, a valós működés semmilyen humánumot nem ismer, akár egy kisgyerekes, rendesen fizető lakásbérlő családot is hajléktalanná tesz.Úgy látszik, a váci baloldali szivárványos városvezetés a migránsoknak több szociális juttatást adna, mint a váci embereknek. Hiába a kampányban a nagy ígéretek, a valóság kiábrándító.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »