Indul a lejtmenet

A sztárság nagy problémája: a sztár elhiszi, mindenki számára ő megkérdőjelezhetetlen, pedig csak a rajongói tábor számára az.

A kommunista diktatúrák ezért csináltattak folyamatosan hangulatjelentéseket: tudták, hogy nagy bajba fognak kerülni, ha elhiszik, hogy a mutatott valóság azonos a tényleges valósággal.

Talpramagyar Péter szerencsére nem elég intelligens, így ő maga fogja megásni saját sírját. Sorosék megint rossz csatalóra tettek.

Eleve egy új párt mindig csökken a kezdeti lelkesedés után, hiszen amint konkrétumokra kerül sor, már le fognak szakadni azok, akik a konkrét válasszal nem értenek egyet. Sokszor nagyon kevés is elég ehhez.

Hírdetés

Velem is megesett ilyen. Majdnem leszavaztam valakire, míg azt nem mondta, hogy szerinte a kóbor kutyákat le kell vadászni – s csak emiatt nem szavaztam rá.

A Fidesznek egyébként jobb lett volna egy erősebb DK és egy gyengébb Tisza. De így alakult, ehhez kell alkalmazkodni. Szerencsére a Tisza már most megkezdte az öngyilkosságot.

A dolgok valószínű menete:

  • a megválasztott Tisza-képviselők egy része mást mond, mint a pártvezetés,
  • megkezdődik az ősrégi vita „adja vissza a mandátumát”, persze nem adják vissza,
  • alakulnak új pártok,
  • vita tör ki, ki az igazi tiszás,
  • a DK rászáll az egészre, esélyt látva az elvesztett ballib választók visszaszerzésére.

Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »