Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába

Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni.

Az MCC csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok az ország bármely településéről és határon túli városokból is bekapcsolódhatnak a programokba.

A Fiatal Tehetség Programra 4. osztályos, Kárpátaljáról 5. osztályos diákok jelentkezését várják. A résztvevők a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésen vesznek részt, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a gyakorlatorientált tehetséggondozó képzés mellett szabadidős programok, kirándulások és sportolási lehetőségek is lesznek – írták, hozzátéve: a program egészen nyolcadikos korukig kíséri el a diákokat.

A program szeptemberben induló képzései Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön érhetők el.

A programra a www.fit.mcc.hu oldalon lehet jelentkezni, a jelentkezés feltétele a szülői ajánlás.

Hírdetés

Ismertették: a Középiskolás Programra a 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. A diákok az alapvetően e-learning alapú képzés során havonta egy országos, budapesti személyes készségfejlesztő napon, kihelyezett vidéki képzési alkalmakon, valamint tehetségtáborokon, tanulmányi kirándulásokon, angol és német nyelvi kurzusokon vehetnek részt.

Az online képzés mellett a felvételiző diákok maguk választhatják ki, mely városok szakmai rendezvényeit szeretnék látogatni. A személyes képzési alkalmakon pedig elismert szakértők előadásain, különböző általános készség- és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt – írták.

Az ősszel kezdődő képzések Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen érhetőek el.

A Középiskolás Programra egy szabadon választott könyvvel, filmmel, sorozattal vagy előadással kapcsolatban írt kritikai esszé beküldésével lehet jelentkezni a www.kp.mcc.hu honlapon.

MTI

The post Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »