Indiai külügyminiszter: Indiának és Kínának fel kell hagynia az ellenségeskedéssel közös határukon

Indiai külügyminiszter: Indiának és Kínának fel kell hagynia az ellenségeskedéssel közös határukon

2023. 06. 08.

Indiának és Kínának fel kell hagynia az ellenségeskedéssel közös határukon – jelentette ki csütörtökön Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai külügyminiszter sajtótájékoztatóján.

“Mindkét országnak ki kell vonnia csapatait a határövezetből. Nem hiszem, hogy Kínának érdeke fenntartani a jelenlegi rossz kapcsolatokat” – idézte a Press Trust indiai hírügynökség a tárcavezetőt.

Dzsaisankar szerint ha nem oldják meg a határmenti konfliktust, akkor az továbbra is rányomja a bélyegét Újdelhi és Peking viszonyára. “Minden alapot nélkülözne azt feltételezni, hogy a határokon kialakult viszonyok fennmaradása mellett országaink valamilyen módon normalizálni tudnák kapcsolataikat” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: hazája a kapocslatok javítására törekszik Kínával, de ez szerinte csak akkor lesz lehetséges, ha a határmenti térségekben a feszültség lecsillapodik.

Hírdetés

A világ leghosszabb – 3340 kilométeres – határvonalán osztozó Kína és India között több évtizedes a határvita, rendezését éveken át húzódó tárgyalásokkal sem tudták elérni. A jelenleg “érvényes” Tényleges Ellenőrzési Vonal vitatott, de többé-kevésbé tiszteletben tartott határvonal.

A határviták miatt 1962-ben alig egy hónapig tartó villámháború tört ki a két ország között, Kína 23 200 négyzetkilométernyi területet foglalt el Indiától, az indiai hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett el. Később Kína kivonult az elfoglalt terület legnagyobb részéről, egyedül Ladak régióban tartott meg 4023 négyzetkilométernyi területet.

Határvillongások és kisebb összecsapások azóta is előfordultak a térségben. Legutóbb 2020 májusában közelharc tört ki kínai és indiai katonák között a himalájai határterületen. Akkor 20 indiai és legalább négy kínai katona halt meg.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »