India több mint egy év után ismét megnyitotta határait a turisták előtt

India több mint egy év után ismét megnyitotta határait a turisták előtt

Nyitókép: TASR/AP

India pénteken ismét megnyitotta határait a külföldi turisták előtt. Mindez 19 hónappal azután történt, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása után az ország lezárta határait a turisták előtt.

Az indiai belügyminiszter közlése szerint a turistavízumot előbb azoknak fogják odaítélni, akik charterjárattal érkeznek Indiába. November 15-től a kivétel a többi rendszeres repülőjáratra is kiterjed.

Hírdetés

Az egészségügyi tárca részletes információkat eddig nem tett közzé, viszont az indiai média arról tájékoztatott, hogy a turistáknak teljes oltottsággal kell rendelkezniük, és az országba való belépéskor egy 72 óránál nem régebbi tesztet kell felmutatniuk.

A DPA hírügynökség felhívta a figyelmet arra, hogy Indiában a turistaszezon a téli hónapokban éri el a csúcsát, ezért az óvintézkedések enyhítésével minden bizonnyal a koronavírus-járvány sújtotta idegenforgalmi szektort szeretnék erősíteni. 2020-ban kevesebb mint hárommillió turista látogatott el Indiába, ami az előző évekhez képest 75 százalékos csökkenést jelent.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »