India katonai műveletet indított Pakisztán ellen Balaskó Réka2025. 05. 06., k – 23:18
India helyi idő szerint szerdán hajnalban katonai műveletet indított Pakisztán ellen, válaszul a múlt havi kasmíri terrortámadásra, amelyben 25 indiai és egy nepáli állampolgár vesztette életét.
Az indiai védelmi minisztérium szerint az akció során kizárólag terrorista célpontokat támadtak kilenc helyszínen, főként Pakisztánban és a pakisztáni ellenőrzés alatt álló Kasmír térségében. A közlemény hangsúlyozta, hogy a bevetés célzott és visszafogott volt, nem érintett pakisztáni katonai létesítményeket – jelentette a CNN.
Pakisztáni katonai létesítményeket nem támadtunk meg. India jelentős önmérsékletet tanúsított a célpontok kiválasztásában és a végrehajtás módjában
– állt még az indiai védelmi minisztérium közleményében.
Az indiai hadsereg egyelőre annyival reagált, hogy: „Igazságot szolgáltattunk” –ezt írták egy rövid nyilatkozatban az X-en.
A CNN tudósítása szerint robbanások hallatszottak Kasmír pakisztáni oldalán, míg pakisztáni katonai források arról számoltak be, hogy India rakétákat vetett be. Pakisztán válaszlépéseket helyezett kilátásba, és közölte, hogy a támadásokban három civil, köztük egy gyermek vesztette életét, valamint legalább 12-en megsérültek.
Pakisztán saját maga választja meg a válasz időpontját és helyét
– mondta Ahmed Sharif Chaudhry pakisztáni katonai szóvivő a Geo TV-nek, azzal, hogy „a gonosz provokáció nem marad válasz nélkül”. Pakisztáni katonai források a CNN-nek azt mondták, hogy öt helyszínt támadtak meg Kotliban, Ahmadpur Eastben, Muzaffarabadban, Baghban és Muridkeben. Ezek közül három – Kotli, Muzaffarabad és Bagh – Pakisztán által ellenőrzött Kasmírban található.
Pakisztán védelmi minisztere, Khawaja Asif a Geo Newsnak azt nyilatkozta, hogy India katonai művelete során „civilek, köztük nők és gyermekek is meghaltak”.
Az amerikai elnök is reagált
Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta India pakisztáni katonai akcióját. Elmondása szerint a hírről közvetlenül egy Ovális Irodában tartott esemény előtt értesült, és reményét fejezte ki, hogy a feszültség mielőbb enyhül. Hozzátette: India és Pakisztán hosszú ideje tartó konfliktusa alapján sokan előre sejthették, mi fog történni.
Az amerikai külügyminisztérium, Marco Rubio is reagált azzal, hogy szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, de egyelőre nem adott ki hivatalos értékelést. Rubio a korábbi kasmíri mészárlás után mindkét fél magas rangú tisztviselőivel egyeztetett, és a konfliktus deeszkalációjára szólított fel.
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa @propergaanda Kapcsolódó cikkünk
Huszonhatra emelkedett a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött régiójában kedden elkövetett terrorcselekmény halálos áldozatainak a száma. A helyi rendőrség szerdai bejelentése szerint 25 indiai és egy nepáli vesztette életét. A terrorcselekménynek minősített támadásban 17-en megsebesültek.
Kedden fegyveresek tüzet nyitottak civilekre, zömében indiai turistákra Pahalgam üdülővárostól néhány kilométerre egy réten. A muszlim lakosságú üdülőváros és a térség egyre felkapottabb lett, ahogy alábbhagyott a felkelők erőszaka az elmúlt években.
Ez volt a civilek elleni legsúlyosabb támadás Indiában a 2008-as mumbai lövöldözés óta, amelyben több mint 160 ember vesztette életét.
A keddi támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a „Kasmíri Ellenállás” vállalta magára azzal az elégedetlenségével indokolva tettét, hogy több mint 85 ezer „kívülállót” telepítettek be a térségbe, megváltoztatva annak etnikai összetételét.
A Himalájában található Dzsammu és Kasmír területén India Pakisztánnal és kisebb mértékben Kínával osztozik. India és Pakisztán között India 1947-es függetlenné válása és a volt brit gyarmat felosztása után két háború is kirobbant Kasmír teljes birtoklásáért. Az indiai uralmat elutasító kasmíri lázadók a régió függetlenségét vagy Pakisztánhoz csatolását szeretnék elérni.
India 2019-ben megszüntette Kasmír általa ellenőrzött részének részleges autonómiáját.
Kapcsolódó cikkünk
India szerint Pakisztán már a sokadik alkalommal sértette meg a tűzszünetet a két országot elválasztó demarkációs vonalnál.
A indiai hadsereg közleménye szerint szombat hajnalban a pakisztáni hadsereg mindenféle indoklás nélkül tüzet nyitott kézifegyverekből az ellenőrzési vonalon át Kasmírnál.
Az indiai hadsereg gyorsan és arányosan ragált
– áll a dokumentumban.
A két szomszédos, atombombával is rendelkező ország között az április 22-én, a vitatott hovatartozású Kasmír Újdelhi ellenőrizte részén elkövetett, 26 halottal járó terrortámadás után újult ki ismét a feszültség.
India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el, a pakisztáni kormány ezt tagadja.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


