In memoriam Szabadság-díjban részesült Tóth Károly, a Fórum Intézet alapítója

A szlovák katolikus pap és politikai fogoly, Anton Srholec nevét viselő Szabadság-díjjal tüntette ki Tóth Károlyt, a Fórum Intézet alapítóját Nagyszombat megye vezetősége.

A november 17-e alkalmából átadott elismeréseket idén negyedszerre osztották ki. Összesen öt személyt díjaztak, olyanokat, akik az emberi jogok, a polgári egyenlőség és a jogállamiság megőrzése területén értek el kiemelkedő eredményeket. Korábban olyan jeles felvidéki magyar közéleti személyiségek részesültek az elismerésben mint Öllös László vagy Grendel Lajos.

Idén a díjazottak között volt Tóth Károly, a Fórum Intézet 2016-ban elhunyt alapítója is. Tóth Károly egyike volt a bársonyos forradalom legfontosabb magyar személyiségeinek. 1989-ben alapítója volt a Független Magyar Kezdeményezésnek, a pártnak 1990-ben elnöke, később alelnöke lett, 1992–1998 között pedig a Magyar Polgári Párt alelnöke, illetve pártigazgatója volt. A Fórum Kisebbségkutató Intézetet 1996-ban alapította meg társaival, melynek egészen 2014-ig töltötte be igazgatói posztját. Tóth több könyvsorozat, tudományos kiadvány szerkesztője, társszerzője, 2007-ben pedig tudományos munkája elismeréseként az MTA külső köztestületi tagjának választották.

Hírdetés

Méltatásában azt írják, nem csak az emberi és kisebbségi jogok egyik fő szószólója volt, de “sokat tett a magyar-szlovák kapcsolatok építéséért is”.

Nagyszombat megye Tóth Károlyon kívül idén Ladislav Snopkót, a bársonyos forradalom utáni első kulturális minisztert, Dita Ziss nagyszombati fotográfust, Grigorij Mesežnikov politológust, illetve a Szabad Európa Rádió szlovák szerkesztőségének egykori munkatársát, Rudolf Skukáleket díjazta. Az ünnepélyes díjátadóra csütörtök este, a nagyszombati Ján Palárik Színházban került sor.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Fórum Intézet

The post In memoriam Szabadság-díjban részesült Tóth Károly, a Fórum Intézet alapítója appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »