Impozáns játszóteret avattak fel Csallóközcsütörtökben – KÉPEKKEL

Impozáns játszóteret avattak fel Csallóközcsütörtökben – KÉPEKKEL

Már egy ideje élvezhetik a csallóközcsütörtökiek és a környékbeliek azt a maga nemében egyedülálló játszóteret, amelyet a mai napon avatott fel ünnepélyes keretek között Milan Krajniak munkaügyi miniszter és Őry Péter, a község polgármestere. A speciális kialakítású játszótér a fogyatékkal élők számára is biztonságos kikapcsolódást és játszási lehetőséget biztosít.

Az időjárás a nai napon a barátságos oldalát mutatta, így nagyjából a megadott időpontban kezdődhetett el a játszótéren meghirdetett sajtótájékoztató. Elsőként Őry Péter köszöntötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy Milan Krajniak miniszter úr személyesen is tiszteletét tette a községben.

„A meghívás nem volt véletlen, hiszen a község az inkluzív játszótér megépítését a minisztérium támogatásával tudta megvalósítani. Úgy gondolom, hogy a minőségi munka, amit sikerült elvégeznünk, magáért beszél, illetve az a tény is, hogy jó idő esetén a teljes környék »gyerekserege« megérkezik a játszótérre és itt tölti az idejét” – hangsúlyozta Őry.

Ami a játszótér megépítését illeti, azért is választottuk Csallóközcsütörtököt, mert tudjuk, hogy a környékbeliek széles csoportja támogatta a megvalósítását, és hogy örömmel járnak ide a gyerekek játszani, s ez a tény számomra is örvendetes”,

Hírdetés

– mondta Krajniak, és kifejtette, hogy további 113 játszótérre hagytak jóvá támogatást ebben az évben Szlovákiában, ami nagyjából 5 millió eurót jelent. 2021-ben ez 103 játszótér volt, 2022-ben pedig 115, amelyeknek jelentős részét már megépítették.

Krajniak annak vonatkozásában is örömét fejezte ki, hogy ebben az évben a kérések 99 százalékának eleget tudtak tenni, függetlenül attól, hogy városokról, falvakról, polgári társulásokról, vagy az egyházról van-e szó.

Nem tettük különbséget a tekintetben sem, hogy az adott község vagy város polgármestere milyen színekben indult a választásokon, mert végeredményben ez a kezdeményezés nem nekik szól, hanem a gyerekeknek, akik játszani szeretnének. A Covid alatt két évig nem tudtak találkozni egymással az emberek, és a játszóterek építésével azt is szeretnénk elérni, hogy a mai digitális világban egy kicsit el el kívánnánk vonzani gyermekeinket a számítógépek, a tabletek mellől, hogy menjenek ki a szabadba, játsszanak, beszélgessenek, ismerkedjenek egymással. Ezeken a játszótereken a gyermekek, a szülők, a nagyszülők együtt tölthetik el az időt, és biztonságosan játszhatnak olyanokkal is, akik valamilyen fogyatékkal élnek”,

 – hangsúlyozta a miniszter. Megtudhattuk továbbá, hogy a minisztérium gyermektáborokat és családi napokat is támogat, de mivel itt még nem történt meg a kiértékelés, erről a következő fázisban informálják majd az érdeklődőket.

A szalag ünnepélyes átvágása után az iskolák tanulói nagy rohanás után birtokba vették a játszóteret, amelynek éke a hinták, a mászókák, a körhinták mellett egy hatalmas „kalózhajó”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »