Immunrendszerünk így jelzi a bajt

Immunrendszerünk így jelzi a bajt

Vannak emberek, akik soha nem betegek, de olyanok is, akik már attól ágynak esnek, ha kicsit megfújja őket a szél. Állóképességünkre számos dolog van hatással, érdemes ismerni ezeket.

Ha túl sok cukrot eszünk, akkor ez nem csak a vonalainkon fog gyorsan meglátszani. Egy amerikai szaklapban jelent meg a tanulmány, amely szerint napi 100 gramm cukor (ez körülbelül három doboz cukros üdítőnek felel meg) elfogyasztása jelentősen csökkenti a fehérvérsejtek baktériumölő képességét – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

Nem véletlen, hogy olyan sokat halljuk, mennyire fontos a megfelelő folyadékbevitel. Testünknek sok vízre van szüksége, hogy ki tudja mosni a mérgező anyagokat. A napi folyadékigény egyénenként változó – onnan tudhatjuk legbiztosabban, hogy eleget ittunk-e, hogy vizeletünk milyen színű. Ha világossárga, akkor a folyadékbevitel megfelelő volt.

A túlsúly nem tesz jót a szívnek, az agynak és a többi szervnek sem, ráadásul az immunrendszerre is negatív hatással van. Több kutatás is igazolja, hogy a túlsúlyos emberek sokkal gyakrabban betegszenek meg. A súlyfelesleg zavarokat okozhat a hormonális egyensúlyban, ami gyulladásokhoz, illetve az immunrendszer gyengüléséhez vezethet.

Bár az orrfolyás nem túl kellemes, valójában jól megvéd a nátha és a megfázás ellen. A váladék ugyanis csapdába ejti a kórokozókat, amelyek így nem tudnak bejutni a szervezetbe. Ha azonban orrnyálkahártyánk túl száraz, a baktériumoknak és a vírusoknak sokkal könnyebb dolguk van. Ha a szárazság krónikus, forduljunk orvoshoz, mielőtt még megbetegszünk.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »