Immár ötödször változtak, s szinte követhetetlenek a határátlépés szabályai

Immár ötödször változtak, s szinte követhetetlenek a határátlépés szabályai

Júliusban a tiszti főorvos rendelete alapján, s a delta variáns terjedésére való tekintettel a Szlovákia területére belépőket beoltottakra és karanténkötelezettekre osztották. Az alkotmánybíróság azonban az ellenzéki politikusok beadványa alapján ennek a rendeletnek az érvényét július 16-án leállította, így annak régebbi változata lépett érvénybe. Ez az utazási szemaforral számolt és biztonságosakra és kockázatosakra osztotta azokat az országokat, ahonnan a beutazók érkeztek.

Az alkotmánybíróság ugyanis kifogásolta, hogy a rendelet azokat is beoltottaknak minősíti, akik csak a koronavírus elleni oltóanyag első adagját kapták meg. Ján Mikas július 19-én új rendelettel reagált az alkotmánybíróság kifogására. Az első vakcinaadaggal beoltottakkal kapcsolatban, akik időközben külföldre utaztak, úgy rendelkezett, hogy amennyiben július 9-ig beoltatták magukat, egy negatív teszteredménnyel már visszatérésük első napján megszűnt a karanténkötelezettségük.

Ezért ennek a résznek a hatályát az alkotmánybíróság ismét leállította, azzal az indoklással, hogy esetükben nagyon rövid idő telt el ahhoz, hogy szervezetük legalább minimális ellenanyagot termeljen. Az átmeneti állapot augusztus 2-ig tartott volna, ám az alkotmánybíróság határozatának közzétételével már szombaton érvényét vesztette.

Ez jelenleg annyit jelent, hogy ezek a személyek a Szlovákiába érkezésük után házi karanténba kerülnek, s leghamarabb az ötödik napon PCR-tesztet készíttethetnek, majd negatív eredmény esetén véget ér a karanténkötelezettségük. A változás nem vonatkozik a 12-18 éves korosztályra, akik augusztus 9-ig teljesen beoltottaknak számítanak, amennyiben teljesen beoltott szüleikkel utaznak. Ezt a dátumot követően kötelező számukra a 14 napos karantén, amely az ötödik napon végzett negatív PCR-teszttel végződhet.

Ezt a változást be kell vezetni az eHranica rendszerbe is, ami néhány napba telik. Mindez azonban csak szeptember elsejéig marad érvényben, amikor az új Covid-automata lép életbe, melyet addig még a kormánynak is jóvá kell hagynia. Ez tekintetbe veszi az egyes régiókban a beoltottak arányát. Az intézkedések enyhébbek lesznek azokban a járásokban, ahol az 50 év feletti lakosság több mint felét beoltották. A legszigorúbb lockdown az aktuális számadatok alapján csak egyes közép- és kelet-szlovákiai járásokban várható.

Hírdetés

A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályok

Mindenkinek kötelező regisztrálnia az eHranica rendszerben. Azok, akik légi úton érkeznek az országba, a mindop.sk/covid formanyomtatványt is kötelesek kitölteni. Mindazon személyeknek, akik nincsenek beoltva, kötelező karanténba kell menniük. Beoltottnak számítanak azok, akik legkevesebb 14 nappal korábban, de nem több, mint 12 hónapja megkapták a vakcina második adagját (amennyiben az kétadagos). Egyadagos oltóanyag esetén legkevesebb 21 napnak kell eltelnie az oltástól. Azok, akik átestek a betegségen, s még nem telt el 180 napnál több a gyógyulásuk óta, az első adaggal történt oltás után két héttel teljesen beoltottnak számítanak. Az első regisztráció hat hónapig érvényes.

Azok, akik nincsenek beoltva, minden visszatéréskor kötelesek regisztrálni az eHranica rendszerben. Hazatérésük után életbe lép a karanténkötelezettség, mely tünetmentesség esetén is a 14. napon ér véget. A karanténkötelezettség vonatkozik a közös háztartásban élő személyekre is, akik nincsenek beoltva, vagy nem élveznek más mentességet a karanténkötelezettség alól. A karantén leghamarabb az 5. napon végzett negatív RT-PCR teszttel befejeződhet, a teszt költségeit az állam téríti. A tesztre automatikusan meghívást kapnak az eHranica rendszerben történt regisztráció alapján. A beoltatlanok közül kivételt élveznek azok, akik egészségügyi okok miatt nem olthatók, s erről orvosi igazolással rendelkeznek, valamint 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredményt tudnak felmutatni.

Az ingázóknak szeptember elsejéig elegendő egyszer regisztrálniuk az eHranica rendszerben és kivételt élveznek a karanténkötelezettség alól, amennyiben rendelkeznek munkáltatói igazolással és 7 napnál nem régebbi negatív teszteredménnyel. Az új rendeletnek tekintetve kéne vennie az antigénalapú tesztek használatát is, kérdéses viszont, hogy ezek meddig lesznek érvényesek.

A 12 évesnél fiatalabb gyerekeknek nem kell regisztrálniuk, a 12-18 évesek számára az első regisztráció érvényes augusztus 9-ig. A 12 évesnél fiatalabb gyermeknek nem kell teszteltetniük magukat, számukra a karanténkötelezettség akkor ért véget, amikor a velük egy háztartásban élő beoltatlan személyek számára. Augusztus 9-től viszont az lesz a döntő, hogy a 12 évesnél idősebb gyermek be van-e oltva.

(NZS/Felvidék.ma/ÚVZ/Pravda)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »