Íme Rikárdó és Kevin, a szorgos zöldségszedők, akik minden szabály betartásával sétakocsikáztak nyolcan a BMW-jükkel

Íme Rikárdó és Kevin, a szorgos zöldségszedők, akik minden szabály betartásával sétakocsikáztak nyolcan a BMW-jükkel

Mint hírül adtuk, a két bulvárszennylap, a Blikk és a Bors az alábbi képet festette a jóságos, szorgalmas idénymunkásokról az autóbuzi, felelőtlenül száguldozó, s ezzel egy kisgyereket megölő és egy anyát megnyomorító, az életét pedig tönkretevő cigánybűnözőkről, akik Fb-oldalán egyetlen káposztaszedést megörökítő fényképet sem találtunk, autónepperkedésre utalót viszont annál többet.

De persze akiket átvertek ezzel, azokat nem tudjuk sajnálni, ha még mindig nem tanulták meg, hogy cigánytól semmit sem veszünk, nekik semmit el nem adunk, sőt szóba sem állunk velük.

Íme tehát egy kis emlékeztető, majd a szemléltető képek:

  • Kevin krumplit, káposztát és salátát szedett, amíg tartott a szezon. Becsületesen megdolgozott a pénzéért, ő egyáltalán nem egy szélhámos, semmirekellő gyerek (amikor cigányok – és persze a kormányunk – bizonygatnak így valamit, biztosak lehetünk benne, hogy az az igaz, amit tagadni próbálnak – a szerk.);
  • alapvetően idénymunkások, főként mezőgazdasági munkák végzésével foglalkoznak. K. is különböző zöldségeket szedett, becsületesen végezte a munkáját;
  • brutális lelki és fizikai fájdalmak gyötrik azt a fiút, akinek autójával karambolozott a Jóban Rosszban színésznője, Sallai Nóra balesete Kevint és családját is megviselte;
  • Kevinnek fájdalmai vannak és nem tud járni, de "nagyon sajnálja" a történteket. Ráadásul fél, mert durva fenyegetéseket kap az interneten;
  • baleset bárkivel történhet;
  • Rikárdó soha nem vétett a szabályok ellen, ahogyan szerinte most sem;
  • nagyon sajnálja a történteket, ő sincs most túl jó állapotban.
     
  • Deme Kevin, azaz "Keevin Demee", a jámbor káposztaszedő:

    Hírdetés

    És Rikárdó, azaz "Riky Nazy", a salátabegyűjtő, aki soha nem vét a szabályok ellen:

    Korábban írtuk: Három évvel megúszhatja Rikárdó egy ötéves gyermek megölését és egy anya életének tönkretételét


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »