Íme az operatív törzs legfrissebb bejelentései – percről percre

Íme az operatív törzs legfrissebb bejelentései – percről percre

A százas nagyságrendű újeset-szám és a nem kevés halott, valamint aktív fertőzött és karanténkötelezett ember továbbra is indokolja az operatív törzs napi működését és így online tájékoztatóját is – tartsanak velünk!

750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 7 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 709 főre emelkedett, 4818-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 15 673 fő, hatósági házi karanténban 27 403-an vannak, ezért az operatív törzs továbbra is napi munkában van, tájékoztatóját csütörtökre is meghirdette.

Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője először is az esti UEFA Szuperkupa mérkőzés helyzetéről beszélt.

Elmondta, a legtöbben magyarok vettek jegyet, de pár ezer spanyol és német szurkoló is lesz a Sevilla és a Bayern este 9-kor kezdődő összecsapásán.

Jelezte, mindaz, aki külföldről érkezik erre a meccsre, 72 órán belül el kell, hogy hagyja az országot.

Mindkét csapatnál összekötő rendőrtiszt is szolgál a magyar házigazda részéről.

A nézőkre is szigorú szabályok vonatkoznak, eleve a jegyértékesítésnél is figyelt arra az UEFA és az MLSZ is, hogy

olyanok ülhessenek egymás mellé, „akik azonos közösségből jönnek”.

A szurkolókat maszkviselésre kérte a meccsen, és arra, hogy a bejutáskor is tartson távolságot, továbbá arra is, hogy már akkor is legyen rajtuk a maszk, amikor a stadionhoz megérkeznek.

Több mentőautó is szolgálatban lesz a helyszínen.

A környéken helyszínbiztosítás lesz, ezt a feladatot is a rendőrség végzi – jelezte Lakatos Tibor.

Hírdetés

Még azt is elmondta, hogy

a német és a spanyol drukkereket is „egyben tartja a rendőrség”.

A német szurkolók számára külön parkolót is nyitnak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos először – szokása szerint – az adatokat ismertette. Az elhunytak között azonban, mint kiemelte, van egy 40 éves beteg is.

Újra elmondta, hogy ahol nem tartható a védőtávolság, mindenki viseljen maszkot, „legyen automatikus”, azon túl is, „amit a jogszabályok előírnak”.

A PCR-tesztekkel kapcsolatban rengeteg kérdést kap, ezzel kapcsolatban elmondta, azért vesznek teszteléskor két helyről mintát, mert mindenáron fel akarják fedni a testben a koronavírus jelenlétét.

Tisztázta azt is, hogy

minden gyanús esetnek ingyenes a teszt.

„Mindenkinek, akinek erre szüksége van. Továbbra is érvényes az eljárásrend, hogy a háziorvos rendeli meg a tesztet, és az Országos Mentőszolgálat munkatársai mennek ki” – mondta.

Szerinte alig van olyan teszt, amelyet pénzért végeztek el Magyarországon, elsősorban olyanok éltek ezzel, akik külföldről hazatérve mentesülni akartak a karanténkötelezettség alól.

Cikkünk frissül.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »