A szándékos ferdítés és féligazságok hírközlésként történő tálalásának lehetünk tanúi a BBC brit közmédia kedden közzétett videójában. Természetesen a migránsokkal szembeni igazságtalanságok és a magyar radikális nacionalizmus előretörése volt a téma.
A videó Magyarország „első színesbőrű” országgyűlési képviselőjével indít (a videó végén az is kiderül, hogy a neve Olivio Kocsis-Cake. Kocsis-Cake Karácsony Gergely helyett kapott helyet az új magyar Országgyűlésben, aki a Párbeszéd pártigazgatója, és pártja honlapján elég nyíltan beszélt arról, hogy Soros György Alapítványának dolgozott. Származását tekintve Budapesti születésű, édesanyja magyar, édesapja afrikai.
Kocsis-Cake elmondja, hogy sokáig nem értette, mi is történt Németországban az 1930-as években, hogyan kerülhetett Hitler hatalomra, majd hozzáteszi: „Most már értem”.
A fránya kerítés
Az elég gyengécske felvezető után a következő képösszevágás már a délmagyarországi határkerítést mutatja, mint a hitleri diktatúra párhuzamának szimbólumát.
sorolja a tényeket a BBC saját feliratozásában, amelyek ugyan igazak. Ám mint látni fogjuk, a féligazságokat szubjektív véleménybe ágyazva keltenek olyan hangulatot, mintha Magyarországon a karlendítő fiatalok csoportjai masíroznának naponta Budapest utcáin, rettegésben tartva a szegény többséget, akik nem is akarták a gonosz Orbán-rezsimet.
A videó következő szakaszában Toroczkai Lászlót, a Jobbikból kilépett, és saját mozgalmat (Mi Hazánk Mozgalom) alapító ásotthalmi polgármestert mutatják, aki tavaly decemberben a saját ötletének tüntette fel a kerítésépítést – még a választások előtt, természetesen. Állítását a választások után cáfolták, a jobbikos Novák Előd azt közölte, hogy a Jobbik sosem javasolta, amit a Fidesz végül megcsinált – bár Toroczkai valóban felhozta a lehetőséget, de akkor még messze nem volt abban a pozícióban, hogy érdemben foglalkozzanak vele.
Aktív, jelentős és erős…
Toroczkai zászlóbontó gyűlésén elmondott beszédéből azt a részt ragadta ki a videó szerkesztője, ahol „Olyan Magyarországot szeretnénk Európában, amely fehér szigetként megmarad, ha lesz Európai Unió akkor is, ha eltűnik, akkor is”. Sőt, nyilatkozhatott is, bár aligha ilyen hangvételű videót remélhetett a megkereséskor. A következő vágásban már magyar gárdásokat mutatnak, a feliratban pedig azt írják, a Magyar Gárda paramilitáris szervezet „a romákkal és zsidókkal szemben viseltetik gyűlölettel”.
A szélsőjobboldal felemelkedése Magyarországon címet viselő videó következő szakaszában a „szakértő”, Hunyadi Bulcsú szerepel, a nyugati mainstreami médiában előszeretettel idézett Political Capital vezető elemzője. Elmondja, hogy a Magyar Gárda uniformisai miatt tagjait azonnal le kéne tartóztatni. Elmondja azt is, a magyar szélsőjobb elég „aktív” és „jelentős”, illetve „erős”.
Mer’ az Orbán
Majd, természetesen, csak hogy a szerkesztő vonalvezetése egyértelmű legyen a nézőknek, a következő képsoroknál a magyar Országgyűlés épületével a háttérben már Orbán Viktorról esik szó, aki „illiberális demokráciát” épít. Megjegyezzük, Orbán Viktor az európai parlamenti felszólalásai alkalmával is hangsúlyozta, hogy ez egy olyan demokráciát jelent, ahol nem a balliberálisok vannak hatalmon – bár ezt a magyarázatot nyugaton mintha meg sem hallották volna, és a kifejezést a szabadságjogok megnyirbálásával hozzák összefüggésbe.
És persze, megemlítik a magyar miniszterelnök legnagyobb bűnét: nacionalista és bevándorlásellenes politikát folytat, ami segíti a szélsőjobb előretörését (bizonyára ezért szakadt szét a Jobbik…).
A videó azzal zárul, amivel kezdődött: a budapesti, afrikai apától született Kocsis-Cake beszél a magyarországi roma és más kisebbségek helyzetéről, akik „valóban diszkriminációtól” szenvednek, és félnek, hogy ugyanaz történik, mint az 1930-as években.
Körkép.sk
Nyitókép: bbc.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »