Íme, a magyar lista jelöltjei, akik hivatalosan szlovákul írják a nevüket

Íme, a magyar lista jelöltjei, akik hivatalosan szlovákul írják a nevüket

Kettős beszéd. Ha a magyarok előtt szerepelnek, akkor György, László, Éva, hivatalosan, a személyigazolványában azonban már Juraj, Ladislav, Eva van feltüntetve.

37 olyan személyt, (a 150-eslistából minden negyedik ilyen) találtunk a Magyar Közösségi Összefogás képviselőjelölti listáján, akik vizet prédikálnak, de bort isznak.

Azaz, magyar érdeket képviselnének a magyarok szavazataiból, de még arra sem veszik a fáradságot, hogy a nevüket magyarosítsák és magyar formában használják.

A magyar lista javára szól, hogy az első ilyen kakukkfióka csak a 25. helyen szerepel. Ő Juraj Nagy kultúrmunkás. Jegyezzük meg a nevét. Mögötte pedig a sok -ová végződésű női jelöltet, illetve megannyi Tomášt, Františeket, Jurajt, Vojtechot, Zuzanát, Denisát.

A Körkép.sk táblázatba gyűjtötte a magyar listán szlovák formában induló képviselőjelölteket, hogy a választópolgárok majd emlékezzenek rájuk a karikázás során.

Hírdetés

 

 

Holnap a Most-Híd névsorát vesszük górcső alá. Az adathalászatért Polgár Hajnalkát illeti a köszönet.

A forrás, melyet használtunk, itt található. A Belügyminisztérium hivatalos jegyzéke csak december 6. után válik ismertté.

 

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »