Íme, a harmadik stadionnál robbantó terrorista

A francia rendőrség szemtanúk segítségét kérte vasárnap este a múlt heti párizsi merényletek során a Stade de France nemzeti stadionnál felrobbant harmadik öngyilkos merénylő azonosításához. Ennek érdekében közzétették az elkövető fotóját.

A rendőrség pénteken azt közölte, hogy a harmadik merénylőt, hasonlóan ahhoz a kamikázéhoz, aki mellett egy hamis szíriai útlevelet találtak, Görögországban regisztrálták október 3-án. A két férfi együtt érkezett Európába. A szíriai dokumentumokkal beutazott merénylő fotóját már korábban közzétették, de a rendőrség azóta sem tudta a személyazonosságát megállapítani.

Hírdetés

A francia belügyminisztérium által 2015. november 22-én közreadott kép a Stade de France nemzeti stadionnál november 13-án magát felrobbantó három feltételezett terrorista egyikéről Fotó: MTI/AP/Francia belügyminisztérium

A nemzeti standionnál felrobbant három öngyilkos merénylő közül egyet tudtak eddig azonosítani: Bilal Hadfi 20 éves francia állampolgárt, aki Belgiumban élt. A november 13-án, hét helyszínen elkövetett párizsi merényletekben 130 haltak meg, köztük egy ember a Stade de France-nál.

Az első számú körözött, a párizsi támadások egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam belga állampolgár még szökésben van. A Skype internetes kommunikációs hálózaton arról beszélt egyik barátjával még a múlt héten, hogy Szíriába akar menekülni – írta a La Libre Belgique című belga napilap az amerikai ABC News hírtelevízióra hivatkozva.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »