2015 óta a Fidesz fő csodafegyvere a migráció elleni küzdelem, a déli határkerítés megépítése, a harc Brüsszellel szemben azért, hogy ne erőltessék ránk a migránsokat. Ez így leírva teljesen rendben is van, valóban magyar nemzeti érdek mindezen célok teljesítése. Csakhogy most jön a "de".
Már korábban is sok jel mutatott arra, hogy ez nem feltétlenül, nem minden esetben fedi a valóságot. Gondoljunk a már a korai időkben ismertté vált letelepedési kötvényekre. Gondoljunk arra, a déli határon sajnos csak átkísérik a rendőrök a szerb oldalra az illegális migránsokat, majd próbálkoznak újra, egészen addig, amíg egyszer csak sikerül. Tűzparancsról, de még csak határozottabb fellépésről sem lehetett szó. Vagy hogyan van az, hogy elengedték azt a rengeteg embercsempészt?
De ezeket még el tudták fedni a hatalmas propagandagépezetükkel. Úgy gondolták, lehet jásztani a kettős játékot, a hamisítatlan orbáni politikát, amely mást jelent kommunikációs szinten, és mást a valóságban. És arról sem esett szó, hogy igazság szerint a tömeges migrációtól nem a kerítés óvta meg hazánkat, hanem a "legendásan" alacsony magyar bérek. Mert akik onnan jöttek és jönnek, azok Nyugat-Európába vágynak.
Csakhogy ez a "ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok" nem folytatható a végtelenségig. Eljutottunk arra a pontra, amikor talán tömegek előtt lesz világos e politika tarthatatlansága és álságossága, és lehull a lepel.
A sors furcsa fintora, hogy éppen a migránsok fogják leleplezni tömegesen ezt a politikát. De nem a határkerítést ostromló migránsok, hanem azok, akiknek már a magyar bérek is megfelelnek. Paradox és ironikus, hogy pont akkor terebélyesedik az ügy, amikor a fideszes média gőzerővel "harcol" megint Brüsszel ellen, mert az EU-s belügyminiszterek tanácsa úgy döntött, migránskvótára van szükség. Ez ellen valóban kell küzdeni, ezt el kell utasítani, ez nem valósulhat meg.
De az sem, amit a kormány tervezett el!
Ez pedig az, ami lényegében tavaly nyáron kezdődött. Akkor egy kormányrendelettel lehetővé tették, hogy minősített munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül ún. harmadik országbeli (a gyakorlatban ez harmadik világbeli) vendégmunkások érkezhetnek munkavállalási engedély nélkül Magyarországra.
És jönnek is, egyre többen, ma már 80 ezer felett van a számuk, 1 évvel ezelőtt még bőven 30 ezer alatt voltak. És, hogy miért? Mert migránsellenes kommunikáció ide vagy oda, a Fidesz valójában nem értelmezhető külön a globális kapitalizmustól, gazdaságpolitikája az elmúlt 13 évben annak kiszolgálásra épült. És épül is, Parragh László, Orbán Viktor fő gazdasági tanácsadója több soron megerősítette: ez jó irány.
Mindegy, hogy német autógyár vagy kínai akkumulátorgyár, mindegy, hogy nyugati vagy keleti multi, egyre van szükségük, amit mi meg is adunk nekik: olcsó munkaerő! Ez egy jóval mélyebben gyökerező elv a kormány stratégiájában, mint az, hogy óriásplakátokra mit írnak, vagy miről nemzeti konzultálnak.
Az elmúlt években magyarok százezrei hagyták el hazánkat, mert itthon átlagbérek tekintetében már Románia is előz minket, így természetszerűleg munkaerőhiány lépett fel. Orbán Viktor szerint a következő években 500 ezer új munkaerőre lesz szükség. Van is bőven "utánpótlás" Indiában vagy Pakisztánban. A tavaly nyári kormányrendelet után elfogadták a vendégmunkások helyzetét szabályozó törvényt is, ami nem megnyugtató.
Egyetlen szigorúnak tűnő passzus van benne, hogy egy vendégmunkás 3 évig tartózkodhat hazánkban, azonban én nem látom biztosítottnak, egy munkáltató hogyan veszi rá, hogy hagyja el az országot. De van mélyebb aggodalom is. Már eddig is nyílt titok volt, hogy a munkaügyi törvényeket, a Munka Törvénykönyvét is a multik szája íze szerint fogalmazza a kormány (lásd túlóratörvény), nagyon is elképzelhető, hogy egy-egy multi arra kéri a kormányt, hosszabbítsa meg, vagy törölje el ezt a 3 éves korlátot, hiszen ennyi idő alatt már betanította az első "turnus" migránst, miért vesződne az újabb csoport betanításával?
És még egy adat, ami egyre kellemetlenebb a Fidesz számára. Ugyanis saját szavazótáborát is megosztja a kérdés, miszerint a hazai munkaerőhiányt vendégmunkások behozatalával kellene megoldani. A Publicus Research a Népszava számára készített felmérése szerint ugyanis a Fidesz-KDNP szavazók 53 százaléka nem ért egyet a vendégmunkások behozatalával, és csupán 42 százalékuk támogatja azt.
Az ellenzék e téren is sokkal kritikusabb: 82 százalékuk utasítja el a vendégmunkások behozatalát. A bizonytalan szavazók is elutasítóbbak: 71 százalékuk nem ért egyet az elképzeléssel. Összességében az emberek kétharmada nem támogatja a vendégmunkások behozatalát, miközben a harmadik országbeli munkavállalók importját törvényi szintre emelő új szabályozást a kormánypárti kétharmad kedden megszavazta a parlamentben.
Számtalan egyéb arcátlanságok jutnak vissza hozzám is, legutóbb például az, hallom, a Békéscsabára érkező kirgiz vendégmunkásoknak jár a 25 év alattiak számára adandó szja-mentesség… Szépen küzd tehát a kormány a brüsszeli kvóták ellen, de mit neki Brüsszel, csinál sajátot! Íme a Fidesz "migránskvótája".
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »