Íme a falusi csok településeinek listája

Íme a falusi csok településeinek listája

Július elsejétől elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Nyilvánosságra hozták az érintett települések listáját is.

2486 hátrányos helyzetű településre érvényes a július 1-jétől elérhető a falusi csok – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Az érintett települések listáját a kormány a bejelentéssel párhuzamosan közzé is tette.

„Magyarország kormánya arról döntött, hogy azon 5000 lélekszám alatti kistelepülések, amelyeknek csökken a népességszáma, és amelyek hátrányosabb helyzetben vannak, elérhető a falusi csok támogatása.”

Hírdetés

A program három évig lesz elérhető.

„A falusi csok keretében használt lakás vásárlására és annak korszerűsítésére, felújítására, bővítésére lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni. A támogatás mértéke a gyermekvállalás függvényében elérheti akár a 10 millió forintot is.”

Gyopáros Alpár kijelentette, a kormány monitorozni fogja az intézkedés hatását, és ha azt látja, hogy továbbra is van igény a programra, akkor az folytatódhat, illetve átalakulhat a települések listája.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »