Imareggeli Ungváron – Egyházi vezetők együtt imádkoztak a békéért

Imareggeli Ungváron – Egyházi vezetők együtt imádkoztak a békéért

Október 21-én Ungváron tartották a hagyományos kárpátaljai imareggelit, amelyen különböző felekezetek és vallási közösségek képviselői gyűltek össze, hogy együtt imádkozzanak a békéért, Ukrajna jövőjéért és a hazát védő katonákért. Az eseményen ukrán és külföldi egyházi vezetők, katonák, önkéntesek, diplomaták és politikusok is részt vettek.

A Római Katolikus Egyházat Szerhij Herzanyics atya, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye irodaigazgatója, valamint Pavlo Sevcsuk OFM atya, a szerednyei ferences kolostor elöljárója képviselte.

Pavlo atya elmondta: megtiszteltetés volt részt venni egy olyan eseményen, ahol különböző keresztény hagyományok képviselői egyesülhettek imában. „Bár könyörgéseink középpontjában a béke állt, mély hála is eltöltött bennünket az Úr gondoskodásáért és jelenlétéért” – fogalmazott.

A ferences szerzetes szerint az imareggeli a testvériség, a hit és a bizalom megnyilvánulása volt, ahol „különböző imaszokások és -formák egyesítettek bennünket Jézus Krisztus körül”.

Az eseményen a vallási vezetők közös imája jelképezte, hogy a békéért való fohász túlmutat a felekezeti határokon.

Hírdetés

A találkozón Miroszlav Bileckij kormányzó is részt vett, aki hangsúlyozta, hogy a vallási közösségek a háború kezdete óta nemcsak lelki, hanem humanitárius segítséget is nyújtanak a menekülteknek és a rászorulóknak.

Az imareggeli a lelki megújulás és a nemzetközi szolidaritás jelképévé vált, ahol az egyházi és világi vezetők együtt emelték fel szavukat az ukrajnai békéért.

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Ungvári Városi Tanács

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »