Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye mintegy háromszáz karitászmunkatársa és önkéntese gyűlt össze október 18-án a Szent István-bazilikában közös lelki napra, amelynek vezetője, akárcsak egy évvel korábban, Varga László kaposvári megyéspüspök volt.
Marik Gergely, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója a résztvevőket köszöntve arra bátorítva mindenkit, hogy nyitott szívvel figyeljen arra, amit az elmélkedések és imádságok során a Lélek mondani szeretne.
„Imádkoztatok értem?” – kérdezte az egybegyűlteket Varga László kaposvári megyéspüspök, felvezetve ezzel elmélkedésének témáját, amely a karitászosok életének talán leglényegesebb kérdése, a szeretetszolgálat és az imádság kapcsolata volt.
A püspök gondolatait Mária és Márta történetére fűzte fel, amelyben kétféle lelkület jelenik meg: az egyik szeretetből szemléli Krisztust, a másik szeretetből sürgölődik érte. Mindkét lelkület fontos, ugyanakkor
Varga László idézte Szent II. János Pál pápát, aki úgy fogalmazott: az Egyház sokszor az aktivizmus eretnekségének esik áldozatául.
„Több időt kell eltölteni a forrásnál” – hangsúlyozta –, vagyis imádságban, ami az Istennel való szeretetkapcsolat. Ha az imát és az aktivitást sikerül egyensúlyba hozni, akkor Krisztus öröme és békéje határozza meg a szeretetszolgálatot.
– tette hozzá a püspök, emlékeztetve arra, hogy az imaéletet mindennap újra kell kezdeni. Ha az ima hitből és szeretetből fakad, és Isten kerül a központjába helyettünk, akkor az „hegyeket tud megmozgatni”.
„Jó gyakorlást kívánok!” – zárta gondolatait derűsen Varga László.
Ennek szellemében az elmélkedés után csendes szentségimádás, majd szentmise következett, amelyen a kaposvári püspökkel koncelebrált Écsy Gábor atya, korábbi országos és egyházmegyei karitászigazgató; Bajzáth Ferenc atya, aki a Szent Erzsébet Karitász Központot a rendszerváltáskor újjászervezte, és Michels Antal józsefvárosi plébános is, valamint jelen volt Csorba Gábor diakónus is, aki korábban szintén igazgatója volt a főegyházmegyei karitászközpontnak.
A lelkinap a hálaadás jegyében ért véget: a karitász központ emléklapokkal köszöntötte azokat az önkénteseket, akik öt, tíz, tizenöt, húsz, huszonöt, harminc, harmincöt, negyven vagy akár immár negyvenöt éve szolgálják az Urat a szegényekben a plébániai karitászcsoportok tagjaiként.
Különleges pillanat volt ez amiatt is, mert az oklevelek átadásakor a jelenlegi és a három korábbi egyházmegyei karitászigazgató is személyesen gratulált a mintegy 160 jubiláns önkéntesnek.
Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


