Ilyen ügyben még nem tartottak népszavazást Magyarországon

Ilyen ügyben még nem tartottak népszavazást Magyarországon

Komló 85 ingatlant adna 23 hektárnyi területen Mánfának, Mánfa cserében 154 hektárnyi területen 122 ingatlant adna.

A vs.hu a helyi választási iroda vezetőjét, a komlói közös önkormányzati hivatal jegyzőjét, Vaskó Ernőt idézve azt írja, a népszavazást azért kellett kiírni, mert a korábban egy településként működő Komló és Mánfa az 1990-es évek elején történt különválása óta maradtak rendezetlen, nyitott kérdések, amelyeket területcserével lehet rendezni.
A népszavazáson kizárólag az érintett területeken lakók vehetnek részt: a választási névjegyzékben Mánfán négyen, Komlón pedig 34-en szerepelnek. A népszavazás időpontjáról hamarosan dönt a helyi választási bizottság.
A népszavazásról a Bama.hu azt írja, a területcserét előkészítő bizottság minden körülményt mérlegelve megállapította, hogy a változás a lakosságot hátrányosan nem érintené. Komló és Mánfa közös önkormányzati hivatalt működtet, így a helyi ügyintézés ugyanúgy történne, mint eddig. A közszolgáltatók ugyanazok a két településen, orvoshoz, iskolába, óvodába Komlóra járnak a mánfaiak – ebben se lenne tehát változás.

Polics József, Komló polgármestere a Baranya megyei hírportálnak arról beszélt, hogy
az elmúlt időszak fejlesztései tették szükségessé a lépést.

Hírdetés

A budafai meddőhányókra napelemparkok épülnek – ezek a területek Komló tulajdonában vannak, ám Mánfa közigazgatási területén találhatók. A határtetői zártkertekkel éppen ellenkező a helyzet: Komló és Mánfa 1992-ben történő szétválásakor, a mánfai törekvések ellenére ezeket Komlóhoz kapcsolták, így a város közigazgatási határain belülre kerültek, ám zömében Mánfa tulajdonában vannak. Így a városnak fizetik az ott élők a helyi adókat, ám a területekért bérleti díjat Mánfa önkormányzata szed.

Hivatalosan csak a lakcímkártya adatai, a mindennapokban azonban ennél több. A Bama.hu cikke szerint Mánfa lakosságszáma 771 fő, ez az átcsatolt területen lakókkal, azaz 38 fővel megnőne a csere eredményeként.
Ekkora növekedés kedvezőbb feltételeket teremthet a falu részére mind a központi támogatások, mind a pályázati lehetőségek tekintetében.
Az új mánfai lakosok igénybe vehetik a tanyagondnoki szolgálatot, ami jelenleg, komlóiként nem áll rendelkezésükre. A zártkerti ingatlanok lakói a Mánfához való tartozásukat követően mentesülnek az építményadó fizetési kötelezettségük alól is, hisz a faluban ilyen helyi adót nem szednek.

Az átcsatolásban érintett lakosok az ingatlanokat továbbra is megközelíthetik majd komlói helyi buszbérlettel. Ha a területcserét a helyi népszavazáson támogatják az érintettek, új lakcímkártyát kell majd igényelniük.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »