Ilyen tömeg fogadta a hazaérő horvát focistákat Zágrábban

Ilyen tömeg fogadta a hazaérő horvát focistákat Zágrábban

A repülőgép 15 óra után szállt le a horvát fővárosban, és a város felett érkezett meg három MiG-21 vadászrepülőgép kíséretében.

Már a repülőtéren hatalmas ovációval fogadták a játékosokat, akik a nyitott tetejű autóbuszról is végig autogramokat osztogattak, integettek és fotóztak, majd saját közösségi oldalaikon is jelentettek meg képeket.

Emberek tolongtak az út szélén, hogy megérinthessék a futballistákat, többen ültek a háztetőkön és lógtak ki az erkélyekről is zászlókat lengetve.

Hírdetés

Közben a Jellasics főtéren voltak, akik már 12 órája vártak, hogy találkozhassanak a horvát válogatottal. A délután folyamán a légierő legnagyobb büszkesége, a Vihar Szárnyai elnevezésű műrepülő-kötelék légi bemutatót tartott. Egy helikopter óriási horvát zászlót lógatva folyamatosan keringett a tömeg felett.

Az ünneplés késő éjszakába nyúlhat, az egész városban megbénult a forgalom.

Az óriási érdeklődés és a késés miatt elmarad az elnöki hivatalba tervezett fogadás is, ahol Kolinda Grabar-Kitarovic államfő kitüntetésben részesítette volna a válogatott játékosok és Zlatko Dalic szövetségi kapitányt is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »