Ilyen meglepetést senki ne okozzon imádott gyerekének!

Ilyen meglepetést senki ne okozzon imádott gyerekének!

Csaknem tragédiába torkollott az anya jó szándékú, ötletes kezdeményezése.

Újdonsült férjével első önálló albérletbe költöző lányának szeretett volna segíteni az a 60 év körüli nő, akihez hét elején kérték a mentők gyors segítségét Budapesten.

Mint a mentőszolgálat Facebook-bejegyzéséből kiderül, az asszony azzal gondolta meglepni a mit sem sejtő párt, hogy míg azok dolgoznak, ő titokban felmegy hozzájuk és kitakarítja a lakásukat. A meglepetés sikerült is, hiszen az elsőként hazaérkező férj nagyon megörült a váratlan rendnek.

Azt gondolta, élete párjának szabadult fel egy kis ideje a takarításra, így gyanútlanul üldögélt egy kicsit a nappaliban, majd kényelmesen átöltözött a hálószobában. Nyomkodta kicsit a telefonját és amikor ivott egy pohár üdítőt, a konyhába is benézett. A fürdőszobába azonban csak mintegy 20 perc elteltével kukkantott be, pedig érdemes lett volna ott kezdenie. Anyósa ugyanis

Hírdetés

magatehetetlenül feküdt a zuhanykabinban.

Miután a férfi talán erre a látványra számított legkevésbé, komoly pánikba esett. Először azt hitte, hogy a nő már nem is él, ám mikor a mentésirányító megnyugtató segítségével sikerült megvizsgálnia, kiderült, hogy a beteg lélegzik.

A mentőegység perceken belül helyszínre ért, és szinte azonnal ki is derült, hogy mi okozta a bajt. A jó szándékú asszony nagy mennyiségű lefolyótisztító savat öntött a csőbe, majd hipóval is alaposan kitisztította a zuhanytálcát. Ettől klórgáz keletkezett és mikor belülről is szerette volna letörölni a zuhanykabint, a szűk térben belélegezte a mérgező gázt, és ettől esett össze.

Végül emelt szintű légút biztosítást követően szállíthatták stabil állapotban kórházba a mentők.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »